Autómatrica székelyföldi mintára
Egyre nagyobb a kereslet a szlovákiai magyarok körében a regionális autómatrica iránt, amelynek ötletével a Fontos vagy! mozgalom állt elő. Az ötlet nyomán már tizenegy dél-szlovákiai régiónak készítettek külön matricát. Ezzel is a regionális tudatot igyekszünk erősíteni, illetve újjáébreszteni az emberekben, hogy büszkék legyenek arra, hogy ők csallóköziek vagy éppen bodrogköziek – nyilatkozta Boldoghy Olivér, a Fontos vagy! ügyvivője.
Hozzátette, a matrica nem újdonság, többek közt Székelyföldön, Belgiumban vagy akár az Egyesült Államokban is lehet látni az autókon. Már külön matricája van Csallóköznek, Mátyusföldnek, Garam és Ipoly mentének, Bodrogköznek, Bódvavölgyének, Gömör, Hont, Nógrád, Zoboralja tájegységnek és az Ung-vidéknek, illetve készül a tizenkettedik, a palócföldi jelvény is. A matricákon magyarul, szlovákul és németül is megtalálható a tájegység neve. Boldoghy Olivér hangsúlyozta, nyár óta már körülbelül ezer matricát osztottak ki, a kereslet pedig töretlen – olyannyira, hogy tovább már nem tudták önerőből finanszírozni a készítést, így egy szlovákiai magyar könyvkereskedés is beszállt a terjesztésbe.
Senki nem diktálhat Moszkvának
Oroszország csak az ENSZ fegyverszállításokat tiltó intézkedéseinek hajlandó alávetni magát – hangoztatta Vlagyimir Putyin az orosz haditechnikai együttműködési bizottság tegnapi ülésén. Abból indulunk ki, hogy a fegyverszállítási korlátozásokat csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói támaszthatják alá. Más senki és semmilyen ürüggyel nem diktálhat Oroszországnak vagy más államnak, hogy kivel és hogyan kereskedjen – jelentette ki az orosz államfő. A tanácskozáson elhangzott, hogy az idei orosz fegyverexport nagysága várhatóan meghaladja a tavalyiét.
Névtáblát kap minden sziget
Kína nevet ad minden szigetének és szigetecskéjének, hogy ezzel is nyomatékosítsa szuverenitását területének minden darabja felett. Az utasítás szerint a tartományoknak el kell végezniük a területükhöz tartozó szigetek számbavételét, és 2013 áprilisának végéig összesítést kell készíteniük róluk, így a nevükről, pontos földrajzi elhelyezkedésükről és egyéb fontos információkról. Kína több mint 7300 olyan szigettel rendelkezik, amelynek területe eléri vagy meghaladja az 500 négyzetmétert. Tavaly év végéig hivatalosan 1660 sziget kapott nevet, amelyeken az azt jelölő kőtáblát is elhelyeztek; a tervek szerint jövő augusztusig még egyszer ennyivel végeznek. A lépés egyértelműen Kína szuverenitását hivatott kifejezni az érintett területek felett – közölte egy illetékes tisztségviselő. Megfigyelők szerint az intézkedéssel Peking a Dél-kínai-tengeren található kisebb-nagyobb szigetek feletti szuverenitását igyekszik megerősíteni, de a nemzetközi gyakorlatban a névadás a szuverenitás kifejezésének „gyenge”, inkább szimbolikus formája, hiszen az esetleges vitákat nem dönti el. Peking a Dél-kínai-tengeren több állammal, köztük a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal áll konfliktusban különböző szigetek hovatartozását illetően. Japánnal vitázik, s rendre felemlegeti azt is, hogy a kelet-kínai-tengeri Tiaojü, japánul Szenkaku-szigeteket Kína fedezte fel és nevezte el elsőként, első írásos nyoma 1403-ból származik.