Kiszáradás és vízmérgezés

2007. június 16., szombat, Magazin

Nyáron megnő a szervezet folyadékigénye. Az elveszett mennyiséget pótoljuk is, amilyen gyorsan csak tudjuk. Ám, hogy mivel és milyen mennyiségben tegyük ezt, arról érdemes a szakorvos véleményét megismerni. Annál is inkább, mert szavaiból kiderül: a túlzott mohóság súlyos következményekkel, akár vízmérgezéssel is járhat.

Flakonokat viszünk magunkkal az utcán, a villamoson, a buszon, az autóban. Frissítő itallal töltött palackkal a kezünkben lépünk be a múzeumba, a moziba. Időnként kortyolunk belőle, és máris jobb a közérzetünk.

― Nemcsak a nyugati trend utánzása ez, hanem annak felismerése, hogy szeszélyes, gyakran hőségre váltó időjárásunkban folyamatosan szükségünk van a folyadékpótlásra. Ez tehát helyes szokás ― vélekedik az új módiról dr. Zahár Gábor, a budapesti Erzsébet Kórház főorvosa.

A víz: élet. Testünk túlnyomórészt vízből épül fel, tehát természetes, hogy állandóan igényli az eltávozó folyadék utánpótlását, ami egy felnőttnél napi 2―3 litert jelent. Inni tehát kell, a kérdés csak az, hogy mit és mennyit? A főorvos szerint, ha szervezetünk vízmennyiségének húsz százalékát elveszítjük, az végzetes következményekkel járhat. A szükséges víz mennyisége függ az erőnléttől, a fizikai állapottól, életkortól, mert például a csecsemők és idősebbek különösképpen veszélyeztetettek meleg időben, könnyebben kiszáradnak, nem érzik olyan intenzíven a szomjúságot, a folyadékpótlás szükségességét. A nehéz munkát végzők, sportolók is termé­szetszerűleg több folyadékot kívánnak. Zahár doktor nemrégiben a televízió nyilvánosságát is felhasználta a másik végletről szóló figyelmeztetésre: a hirtelen nagy mennyiségű víz fogyasztása vízmérgezést okoz, ami eszméletvesztéssel, szélsőséges esetben halállal is járhat!

― Ezt eddig nem sűrűn hallhattuk. Sokan fel is kapták a fejüket, hogy miről is van szó?

― Ha nagy folyadékvesztés estén valaki hirtelen felhajt két és fél liter vizet, nagy veszélynek teszi ki magát, mert felbomlik a szervezet biológiai egyensúlya, szakszerűen fogalmazva az ionháztartása. Ezt a folyamatot nevezzük vízmérgezésnek. Mikor annak idején Napóleon seregei elérték a Nílust, hirtelen sok vizet ittak, emiatt vesztek oda. De előfordult már elővigyázatlan sportolóknál, például atlétáknál, maratoni futók esetében is ilyen tragikus esemény ― állítja a főorvos, aki szerint kielégítő vegyes táplálkozás és átlagos fizikai igénybevétel esetén a szervezet megfelelő tartalékkal rendelkezik mindazokból az ásványi anyagokból, sókból, melyek a nagy melegben izzadsággal és egyéb módon kiürülnek.

A szomjúság a szervezet védekezése, egyfajta vészjelzés, hogy inni kell. Ha nincs meg a megfelelő folyadékpótlás, könnyen hőgutát kaphatunk, ami a keringés teljes összeomlását is okozhatja. Külön figyelni kell a csecsemőkre, kisgyerekekre. Csecsemők számára legmegfelelőbb ital az anyatej, ha vizet kapnak, vagy vízzel készült italt, ételt, akkor annak a víznek minőséginek, biztonságosnak, minden szennyeződéstől mentesnek kell lennie. Egy figyelemreméltó adat: a csecsemő napi folyadékszükséglete testsúlyának egyhatoda, ami egészségesen fejlett babánál legalább fél liter.

De mit igyon a felnőtt? Zahár főorvos szerint a természetes ásványvíz alkalmas mindenki számára, mert tartalmazza mindazt, ami a szervezet víz- és ásványianyag-igényét kielégíti. Az ásványvizes palackokon lévő tájékoztató címkékről megtudhatjuk, milyen összetevőket tartalmaznak. Persze ízlés és szokás dolga, hogy ki mit visz magával abban a bizonyos ,,úti flakonban". Van, aki a különféle üdítőkre, gyümölcslevekre, kólákra, teákra esküszik, mások a tiszta csapvízre. A statisztikák azt mutatják, mára legkedveltebbek az ásványvizek, buborékkal és anélkül is, második helyen áll a szódavíz, harmadikon a gyümölcslé. Dr. Zahár Gábor mindenesetre toxikológusként is arra figyelmeztet, hogy alkoholos italokat ne fogyasszunk víz helyett, hiszen hőségben amúgy sem ajánlott.

-leopold-

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2007-06-16: Magazin - x:

Két ország szentje: Erzsébet

Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként 800 éve született Magyarországon, valószínűleg Sá­rospatakon. Ma is megtekinthető a későbbi gótikus csarnoktemplom előtt a román kori körtemplom alapja, amelyben megkeresztelték. Itt áll Varga Imre szobrászművész alkotása, a férjével, IV. Lajossal hazalátogató Erzsébet ábrázolása.
2007-06-16: Múltidéző - Egyed Ákos:

A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

Mátyás király és a székelyek
Hangsúlyoznunk kell, hogy a székely hadszervezet régi intézmény volt, amelyet 1463-ban Mátyás király írásban rögzített. Ezt az 1473-as rendelet tovább pontosította.