Kasírozott bábok Baróton

2012. október 29., hétfő, Kultúrkert

Kötelező kultúrmunkának indult, mégis két évtizedig a cseperedők örömforrása lett; de akár azt is mondhatnánk, a mai háromszéki báboséletet alapozták meg a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején Baróton, amikor Polgár Sárika néni az országos versenyeken is sikeres csapatot verbuvált. Munkájuk emlékét őrzik az elhivatottsággal és lelkesedéssel készített – nemrég felújított – kasírozott bábuk.

A Barót Napok alkalmával a művelődési ház kistermében kiállították a meséket, gyermekkori álmokat megelevenítő alakokat, de újra életre kellene kelteni őket, de jó lenne bár lehetőséget teremteni az érdeklődőknek, hogy megcsodálhassák, s ne kerüljenek újra dobozba a műremekek.
Pető Mária, vagy ahogy oly sokan ismerik, Mariska óvó néni, miután 1975-ben Bibarcfalváról Barótra került, a már jó néhány éve működő csoport tagjává vált. Hetente kétszer jártak be a művelődési házba bábokat készíteni. A figura leglényegesebb részét, a fej alapját, a remek kézügyességgel megáldott Sárika néni formázta agyagból vagy valamilyen könnyen faragható anyagból – akár tökből is! –, a többiek pedig csirizt és áztatott újságpapírt felhasználva a bevonást, a kasírozást végezték. Legalább két hétbe telt, míg az alapra felkerült hét-nyolc réteg újságpapír, aztán kétfelé vágták, majd eltávolították a mintát, ismét összeragasztották, festették, elkészítették azt a részt, ahová a fejet és a kezet mozgató ujjakat el lehetett rejteni, végül megvarrták a ruhákat. Óvatos becslés szerint ötvennél több báb készült ily módon. Szükség is volt rájuk, hiszen évente több előadás is született, bejárták velük Erdővidék minden zugát, s eljutottak Galacra (1978) és Medgyesre (1980) is, mindkétszer második díjat szereztek az országos megmérettetésen. Hogy miért „csak” másodikat? A hivatalos indoklás szerint épp a bábuk miatt, mondván, azok nem modern technika felhasználásával készültek, „nem haladtak a korral”. A barótiak viszont élnek a gyanúval, hogy annál többet nyomhatott a latban a bábuk mozgatóinak nemzetisége...
 A bábokat 1983–1985-ben készítették, s valamivel tovább használták még, majd jó néhány év múltán kerültek elő ismét. 1994-ben Nagy Kopeczky Kálmán vette újra elő a ládákban pihenő örökséget. Polgár Sárika nénihez hasonlóan ő is főként fiatal pedagógusok bevonásával próbált társulatot építeni. Titkon azt remélte, ha előadás előadást követ, észrevétlenül csak társulattá érnek. A közönség jóformán a kezdetektől fogva elismerte munkájukat, például a Három kismalacot, Az elátkozott malmokat vagy Tamási Szegény ördögét talán harmincnál több alkalommal is eljátszották. Amikor 1996-ban a Bábos Világszövetség Budapesten tartotta kongresszusát, Veszprémben kiállították a baróti bábukat is. Az Országos Színháztörténeti Múzeum akkor jelezte, értékesnek tartják a gyűjteményt, bármikor készek átvenni őket. Az ajánlat megtisztelő volt, de Nagy Kopeczky nyomban elhárította: a nagy kínálat miatt talán nem becsülnék meg annyira, mint illene, ráadásul úgy vélte, ott a helyük – vagy ahhoz nagyon közel –, ahol megszülettek. Amikor Sepsiszentgyörgyön létrejött a társulat, nem vitte magával, hiszen megfelelő kiállítótér hiányában ott sem lenne jobb a sorsuk, mint Baróton. Talán majd, ha felépül az évek óta a főtéri park közelébe álmodott saját székházuk... Jó helyre kellene kerülniük, mert a háromszéki bábosélet gyökereinek lehet tekinteni őket. Márpedig az embernek meg kell becsülnie gyökereit.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2464
szavazógép
2012-10-29: Kultúrkert - Mózes László:

Grencsó Istvánék hanginstallációja a Magmában

Grencsó István  szaxofonost nem először láthatták a szentgyörgyiek ebben a szerepben: tavaly nyáron a színház kamarateremében Kiss Béla képzőművész akciófestészetére improvizált, most pedig zenekarával, a Grencsó Kollektív Kifőzdével lépett fel.
2012-10-29: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, a jó testvér, após, nagytata, dédnagytata, sógor, közeli és távoli rokon, szomszéd és jó barát, a szentivánlaborfalvi születésű sepsiszentgyörgyi
özv. VERES BÉLA
(Béla bácsi)
életének 82. évében 2012. október 27-én csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2012. október 30-án, kedden 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a szentivánlaborfalvi katolikus temető ravatalozóházából.
Részvétfogadás a temetés napján 13 órától.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
11721