KézdivásárhelyFelújították az evangélikus templomot

2012. október 29., hétfő, Közélet

Befejezték a kézdivásárhelyi, 1944–47 között épült, Dózsa György utcai kis evangélikus templom felújítását, a szentélyt – amelyet megosztva használ az evangélikus és az unitárius gyülekezet – szombat délelőtt hálaadó istentiszteleten áldották meg.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Zelenák József püspökhelyettes az istentiszteleten (felvételünk) hangsúlyozta: vallástól függetlenül sokan támogatták az épület elkészültét. Ünnepi beszédében Ador­jáni Dezső Zoltán püspök elmondta: Kézdivásárhely evangélikus szórvány, de úgy vélte, ezt a szót a szokásostól eltérő módon kell értelmezni, mert csak az evangélikusok lélekszámára utal. A szórvány ebben az esetben sokkal inkább feladatot jelent, hiszen arra buzdít, hogy a munkát, bármilyen nehéznek is tűnne, el kell kezdeni – fogalmazott az evangélikus-lutheránus egyházfő. Az ünnepség a sepsiszentgyörgyi evangélikus kórus fellépésével, valamint szavalattal zárult.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 787
szavazógép
2012-10-29: Közélet - :

Az EMNP jelöltjei

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 39 képviselőjelölttel és 40 szenátorjelölttel vesz részt a decemberi romániai parlamenti választásokon – jelentették be a párt vezetői a Kolozsvári nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából tartott konferencia utáni sajtótájékoztatón.
 
2012-10-29: Közélet - Kuti János:

Bejutni mindenáron! (A múlt hét)

Amikor dúlni kezdett a magyar pártok jelöltállítási kampánya, sokan azt gondolták (talán még ők maguk is), hogy a két új párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefog a decemberi parlamenti választások előtt. Legalábbis azt hangoztatták, hogy ideológiailag egy oldalon állnak, a jobbik oldalon, a jobboldalon.