Péntek délelőtt számos tejautomatát hivatalosan zár alá helyeztek, a megyei állategészségügy ellenőrei, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának és a helyi rendőrség képviselői jelenlétében lepecsételték. Ugyanakkor a gépek oldalára kiragasztották a figyelmeztetést, hogy az automata nincs hivatalosan bejegyezve, a tej pedig állategészség-ügyileg nem ellenőrzött állományból származik.
Még aznap kora délután a hivatalos pecséteket megrongálták (a törvény szerint ez bűncselekménynek számít), a felhívásokat letépték, és az automatákat tovább működtették.
A megyei állategészségügy az ügyet átadja további kivizsgálás céljából az illetékes szerveknek. Az ellenőrzések folytatódnak az egész megye területén – tudtuk meg Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
A megyében 26 engedélyezett „vastehenet” tartanak nyilván, ebből tizenegyet Sepsiszentgyörgyön.
Sikó elmondta, a tejautomaták működtetőinek minden egyes készülékre külön működési engedélyt kell kérniük. Bejegyzett tehénállományból, egészséges, ismert állatoktól származó tejjel szabad feltölteni, a gazdaságnak szerepelnie kell a farmjegyzékben, állat-egészségügyi engedéllyel kell rendelkeznie – ezek az alapvető feltételek az automatákban forgalmazott tejet illetően. Ennek ellenére sok esetben ismeretlen eredetű tejet forgalmaznak a „vastehenekben”, az is megtörtént, hogy a működtető nem rendelkezett akkora tehénállománnyal, mely biztosíthatta volna az eladott tej mennyiségét – pontosított az állatorvos.
Pénteken zárolták Bartha Ferenc öt tejautomatáját. Többször felkérték az üzemeltetőt, hogy rendezze az engedélyeztetést. Egyszer meg is jelent az állat-egészségügyi igazgatóságon, de hiányos iratcsomóját nem egészítette ki – mesélte Sikó pénteken.
Bartha Ferenc a tejautomaták működtetése mellett a készülékek gyártója is. Elmondása szerint öt automatájának lepecsételése nem jogszerű, épp ezért a magántulajdonhoz való hozzájutás és használati jog megsértése miatt pert fog indítani. Nem voltak jelen a zároláson, jegyzőkönyvük sincs erről, ezért a tejautomatákra ragasztott értesítések aláíróit fogja vádolni.
Bartha hangsúlyozta: kérték a készülékek engedélyeztetését, viszont az állategészségügynél ezt ahhoz kötötték, hogy tehenészetük szerepeljen az állategészségügy nyilvántartásában, és rendelkezzék engedéllyel a nyers tej forgalmazására – ezzel nem értenek egyet, meglátásuk szerint erre csak az uniós exportra termelők kötelezettek. A hivatalos zárolás ellenére az automaták tegnap is működtek, Bartha elmondása szerint a vásárlók tépték le a hivatalos zárpecséteket. A tejet a fia által vezetett farmon termelik. Körülbelül húsz tehenük van, közülük több borjadzó, így nem tudja, pillanatnyilag mennyi a napi tejtermelésük – mondta.
Az igazságszolgáltatásban viszont nem bízik, véleménye szerint az állami szervek összedolgoznak. Korábban ellopták egy tejautomatáját, amit később a bukaresti Militari negyedben kapott meg. Megkereste a működtetőjét is, a felkutatott adatokat eljuttatta a rendőrséghez, ám az ügyet mégis „ismeretlen tettes” kategóriába sorolták – mondta el.
Ezért kérni fogja, hogy a tejautomaták zárolása okán indítandó eljárását más megyébe helyezzék át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.