— Vagy háromszáz lépés után, mikor át kellett volna gyalogolni egy keskeny hídon, elakadtam. Tucatnyi ember torpant meg előttem. Gyámoltalanul összeszorultak, mint a juhok veszély idején. Jobb kézről, a mederben bizonytalan fényeket himbált a szél; olykor hordalék- meg iszapszag csapott meg, és rossz sejtés borzongott át bennem. De hát mi történt? Előbb lábujjhegyre ágaskodtam, aztán fölkínlódtam magam a meszelt kőkorlátra, s onnan ezt láttam: a híd innenső és túlsó végé­ben egy-egy böhöm alak négykézláb körbe-körbe forgott, egyfolytában csaholt, és senkit sem engedett a hídra lépni. Sőt, olykor hörögve vetette magát a rémült és tehetetlen emberek felé, akár a fölhergelt kutya. Senki sem szólt, senki sem mozdult. Én magam is éreztem, ha kihívón elindulnék a részeg és őrjöngő huligánok felé, szétszaggatnának. Dermedten álltunk hát perceken át, hátha erre téved egy rendőr. E várakozás közben fekete köpenyes férfi tűnt fel a gyalogjárón, és kezében úgy világított a nyitott könyv, mintha foszforos betűkkel volna nyomtatva. Méltóságos léptei és erős szemöldökcsontjai láttán, amelyeket erős vonalakkal rajzolt ki a világító írás, mindenikünk megérezte: ez át fog menni! Ennek hatalom van a kezében... Talán a könyv a hatalma; talán csak egy titkos szó; de ez átmegy! S mindjárt a megkönnyebbülés alélt izgalmával nyitottunk neki utat. A fekete köpenyes most megállt, végignézett a hídon, aztán olyasmi történt, amire még csak nem is gondoltunk, s amit sohasem felejtek el. Mert ahelyett, hogy egy szót is szólt volna, a könyvet a fogai közé vette, ő is négykézlábra ereszkedett, és szűkölve és vonítva átugrott a hídon. A két kutyaember éber, de beleegyező tekintettel kísérte őt, és csak akkor kezdett el veszettül ugatni, amikor látta, hogy a falkabéli, mihelyt a túloldalra ér, ismét két lábra áll, és az öklét rázva kiáltozni kezd: TILTAKOZOM!... A HUSZADIK SZÁZAD... AZ EGÉSZ EMBERISÉG NEVÉBEN TILTAKOZOM!... ÉS HARCOLNI FOGOK AZ ERŐSZAK ELLEN... HARCOLNI AZ UTOLSÓ CSEPP VÉREMIG!...