Banki bűnszövetkezet
33 személyt tartóztatott le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság tegnap egy 22 millió eurós banki csalás ügyében. Az elmúlt évek legsúlyosabb bűntényében többek között a gazdasági minisztérium dolgozói is érintettek, négyük munkaviszonyát felfüggesztették.
A nyomozó hatóság csütörtökön mintegy ötven helyszínen – Bukarestben, Ilfov, Călăraşi és Giurgiu megyében – folytatott házkutatást, és összesen száz gyanúsítottat állított elő, akik hamis papírok alapján tizenhat hazai bankfióknál folyamodtak hitelért. A bűnbanda vezetőjét, Daniel Rusét és a Román Fejlesztési Bank alelnökét, Claudiu Cercelt is letartóztatták. A letartóztatottak között van a külföldi hírszerzési igazgatóság volt tábornoka, de több olyan személy is, aki az ország 300 leggazdagabb embere közé tartozik. Aurel Şarameţ, a Kis- és Középvállalkozások Hitelgarancia-alapjának igazgatója szabadlábon védekezhet.
Balul sült el a robbantás
Kis híján tragédiába torkollott tegnap egy használaton kívüli víztorony robbantásos lebontása Szászmedgyesen. A több mint harminc méter magas víztornyot egy erre szakosodott cég próbálta megsemmisíteni, ám a betonkolosszus nem függőlegesen omlott össze, hanem eldőlt, és maga alá temette egy szomszédos magánház melléképületét, amelyből a robbanás hangjára szaladt ki a tulajdonos. A műhely és a benne levő felszerelés odaveszett, és a kerítés is megsérült, a ház azonban ép maradt. A robbantásról csak néhány falragasszal értesítették a környék lakosságát, a forgalmat sem állították le, egy rögtön világhálóra került amatőr felvételen pedig jól látszik, hogy a bámészkodók milyen közel álltak a toronyhoz.
Rajtol a hőszigetelési program
A polgármesteri hivatalok november 15-étől pályázhatnak a tömbházak uniós pénzekből társfinanszírozott hőszigetelési munkálataira. A fejlesztési minisztérium tegnapi bejelentése szerint a programra kiutalt alap meghaladja a 300 millió eurót, a cél a hőenergia-fogyasztás 40 százalékkal való csökkentése, elsősorban azokban a tömbházakban, amelyeket 1950 és 1990 között építettek, és amelyekben sebezhető szociális kategóriák és alacsony jövedelmű családok laknak. A rendelkezésre álló 304 millió euróból 150 millió euró az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól érkezik, a többit az állami és a helyi költségvetésekből kiutalt összegek, illetve a lakóközösségek hozzájárulása teszi ki. Az európai alapból és az állami büdzséből származó összeg 182,4 millió euró, melyet egyenlően osztanak el a nyolc fejlesztési régió között, mindegyik 22,8 millió euróban részesül, 15,2 milliót pedig magának kell hozzátennie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.