Milliók áram nélkül, üzemanyaghiány
Az amerikai New York és New Jersey államban tegnap – négy nappal a Sandy „szupervihar” elvonulása után – még mindig hárommillió fogyasztó várt az áramszolgáltatás helyreállítására, az üzemanyaghiány miatt konfliktusok voltak a várakozók között a töltőállomásokon. Andrew Cuomo New York-i kormányzó levélben fenyegette meg az áramszolgáltatókat.
Összeomlott egy betonhíd Szlovákiában
Három ember életét vesztette, tizenöten pedig megsérültek tegnap délután, amikor a kelet-szlovákiai Kiskerény mellett összeomlott egy épülő autópályahíd. A baleset során két személy a helyszínen életét vesztette, egy harmadik pedig a mentőhelikopterben kórházba szállítás közben halt meg.
Romney fia nyugtatja Putyint
Mitt Romney amerikai republikánus elnökjelölt a fia révén arról biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy megválasztása esetén – választási retorikája ellenére – jó kapcsolatokat kíván fenntartani Oroszországgal – közölte a The New York Times. Romney második fia, Matt Romney a héten Moszkvában járt, ahol apjának ezt az üzenetét egy olyan személynek tolmácsolta, aki azt el tudja juttatni Putyinhoz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.