Új utakon a bodoki Matild borvíz

– Kettős célú nálunk a változás – tájékoztatott –, mert úgy szándékszunk megvalósítani a borvízgyárat, hogy új utakra lépjünk a technológiát illetően is. A bővítés egyben jelenlegi kapacitásunk növelését vonja maga után. Új műszaki vonalak beszerelését kezdtük meg, a legkorszerűbbet választottuk. A palackozóipar rohamosan fejlődik, s ha ezzel nem tudunk lépést tartani, elveszítjük a sok munkával kialakított piacainkat. Így történt meg, hogy az utóbbi években egyre kevesebb vizet tudtunk juttatni az ország más területeire, s lassan csak a székelyföldi megyékben lehetett beszerezni a bodoki vizet. A bodoki Matildnak – amely gazdag ipartörténeti múltra tekint vissza – ismét ki kell jutnia az országos piacra, mi több, elhatároztuk, hogy palackjaink külső aspektusa és a kitűnő vízminőség révén visszaszerezzük a Matild országos hírnevét, ahogyan a bukarestiek nevezték, „a B betűs jó borvíz” nevét oly módon, hogy újra be kell jutni az országos hálózatba, ami nem a legkönnyebb dolog. A kereskedelmi egységek mellett szeretnénk betörni vizünkkel a vendéglátó-ipari egységek labirintusába is. Elkészült az új csarnok, folynak a szerelési munkálatok. Korszerűbb palackokkal, szép és tartalmas címkével, göngyöleganyaggal jelentkezünk majd tavasszal. A régi vonalat – ahol zöld üvegekbe töltjük a borvizet – megtartjuk, s üvegpalackjainkkal továbbra is jelen leszünk a piacon – fejezte be Kicsi József.
Bodokon régebben is adott volt minden, ami a borvízhez szükséges: a mélyből feltörő, vulkanikus eredetű szén-dioxid, az ásványi sókban gazdag mélystruktúra, a raktározás és a szállítás számára fontos hűvösebb klíma és nem utolsósorban a bodoki fazakalás, hiszen helyben készültek a legkiválóbb cserépkorsók. A Borvíz tere helynevet, ahol már folyt a töltés, 1775-ből ismerjük. A település falumonográfiájából tudjuk, hogy a kuruc szabadságharc utáni években kegyetlen szárazság sújtott a vidéken: kiszáradtak a kutak, patakok, leapadt az Olt vize, de a borvízforrások hozama változatlan maradt! A bodokiak borvizet ittak, a források nem reagáltak az aszályra! A fuvarosok a Matildot a sepsiszentgyörgyi, brassói, segesvári vásárokba, sokadalmakba szállították, s szekereik mellett így kiáltoztak: „Ide, ide, a jó friss bodoki borvízre!” Mesélik az idősebbek: felette jól állt a borvíz a cserépkorsóban, amit egy ideig törökbúzacsutkával dugtak be, de előbb csuszalapival körülcsavarták. Hogy jól be lehessen a csutkát helyezni, a töltőlegények egyike-másika az üvegből kihörpintette a felesleges borvizet. Ezeket nevezték „hörpintő legényeknek”. De korábbról is van adatunk Bodokról, a XVII. századból maradt fenn Szonda (Zonda) Tamás tréfás rigmusa, gúnyverse, mely nem éppen a legjobb fényt veti a hajdani bodoki lányok erkölcseire: „Sok kurva van tebenned is, híresedett Bodok, / Palást alatt s nyilvánvalót igen sokat tudok, / Sa­vanyúvízre mindennap kétszer kiballagtok, / Renddel állnak falun kívül ó és új asztagok.”
Hajdanában ez a borvíz a faluközösség tulajdonát képezte. 1802-ben borvízgazdát állítottak, és a forrást fából faragott köpűbe foglalták. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a bodoki borvízpalackozás régebbi, mint a borszéki. Az egyház is bérelte a forrást, és annak árából néptanítót fizettek. 1872-ben éppen kilenc falu osztozkodott jövedelmén, és megszületett minden idők egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb tulajdonosi formája, a Bodoki Borvíz Köz­birtokosság. A primitív dugaszolás 1888-ban szűnt meg, amikor a kászoni származású György József bérbe vette a forrást, és 18 lovas szekérrel megkezdte szállítani a vizet. „1895-ben Budapestre utazott, hogy új, az egészségügyi normáknak is megfelelő engedélyt szerezzen – emlékezett a családi hagyományra a Sepsiszentgyörgyön élő Fogarasiné Sovánka Hajnal. – Időközben a pénze elfogyott, és harmincnapi gyaloglás után érkezett Brassóba, onnan pedig borvizes szekéren Bodokra.” Korszerűsítette az üzemet, és 1896-ban egy bukaresti kiállításon I. Károly román királytól a bodoki palackozott víz aranyérmet kapott, ugyanis a királyi udvart is ő látta el ásványvízzel. A Matild korabeli címkéjén megjelenik a magyar Ezredéves Kiállítás érdemérméje. A tulajdonos előbb a híres Hankó Vilmossal, majd pedig Victor Babeş orvosprofesszorral „vegybontatta” a bodoki vizet. Ekkor kapta a forrás a Matild nevet. György Jó­zsefnek, a tulajdonosnak ugyanis nem volt gyermeke, ezért egy Matild nevű unokahúgáról nevezte el a kutat. Igen szelíd és jólelkű leányzó lehetett, mert Szent Matild a lutheránus vallású szászok/németek körében mint a jóság, a szeretet és az adakozás szentje jelenik meg. Később, 1905-ben a Matild víz a Székely kiállításon is aranyérmet kapott. A 16 munkással dolgozó töltöde napi 1500 üveg borvizet palackozott. Ilyen állapotban találta az üzemet az első világháború. A román közigazgatás megerősödése után a brassói Georg Fleischer borkereskedő veszi át az üzemet. Fleischer palackozott borvizét a két világ­háború között eljuttatta Görögországba, Bulgáriába és Egyiptomba is! A négy nyelven nyomtatott címke a bodoki borvizet a híres francia vízzel rokonítja. Felirata: Valódi Román Természetes Vichy. A régiek „huncut, kétarcú vízként” titulálták a bodoki vizet. Ugyanis ha meglangyosították, elszállt belőle a szén-dioxid, és lúgos vízként használhatták hidegen, vagyis szénsavasan, savas, vagyis savanyúvízként.