Az Ösvény mutatja az utat mindazoknak, akik szerveződni akarnak, de azoknak is, akik egyéni szinten fejlődni kívánnak. Ez is volt a cél, amikor kipattant a képzéssorozat ötlete az EMI-sek fejéből, hogy hozza össze az ifjúsági szervezeteket szerte Háromszékről, és fejlessze a csoportosulásokat, azon belül az egyéneket.
Immár három része járt le az Ösvény-képzésnek, mindannyiszor más-más témákkal. Elsőként a médiakommunikációról szóltak, ezt követte a rendezvényszervezés, végül a pályázatírás. Meghívott előadóink a témában elismert szakemberek, illetve ifjúsági szervezetek vezetői voltak. A képzés remek alkalom mindenki számára az ismerkedésre, tanulásra, szórakozásra. Ráadásul több ízben is sikerült egy asztal mellé ültetni az ifjúsági vezetőket, akik közösen alakították véleményeiket, mint ahogyan formálták városunk és megyénk ifjúsági trendjeit, ezzel fórum jelleget kölcsönözve az Ösvénynek.
A sorozat tovább folytatódik, hiszen küszöbön az újabb Ösvény, melynek központi témája most a Szervezetépítés, -fenntartás és -fejlesztés. Hogyan épül fel egy szervezet, miként kell irányítani és milyen irányba induljunk el a fejlődés útján? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezetének rendezésében tegnap kezdődött, ma is folytatódó rendezvényén.
Mihály István
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.