Az egyik közösségi oldalon bóklászva találtam „A Székely Nem Magyar” csoportra. Ilyen sommásan megfogalmazott butaságot ritkán vállal fel nyíltan ember. Atyai nagyapám székely harisnyát viselt, de mindig magyarnak tartotta magát, akkor is, amikor időnként az éppen divatban levő párt-raisonnak megfelelően magyar nemzetiségű románnak kereszteltek bennünket.
Énmagam, Székelyföld szülötteként, úgy döntöttem, hogy nem mondok le a „pityókáért”, az „ejszéért” sem Petőfiről, sem Kölcseyről, sem Vörösmartyról. A nyelvjárás nem jelent egy másik nyelvet, sem a földrajzi elhelyezkedés, viselet, szokások vagy éppen a gondolkodásmód egy másik nemzetet.
Az viszont érdekelne, hogy az az ember, aki ezt a csoportot életre keltette, milyen alapon igényli – mert valahogy biztos vagyok benne, hogy nem mulasztja el – a magyar állampolgárságot, milyen nemzetiségű az eskü pillanatában, milyen lélekkel hallgatja a fent nevezett költők verseit.
Székelyföld a miénk, de magyarokként, és nem a nem létező székely nemzetként.
KEREKES MÁRIA
