Azt, hogy olvasó emberré váltam, elsősorban nagymamámnak köszönhetem. Ma is szívesen emlékszem vissza a nála töltött vakációkra, főleg az esti rituálékra, amikor a meleg dunyha alá bebújva türelmetlenül vártam az esti mesét. Legtöbbször könyv nélkül szőtte csodás történeteit, amelyekben észrevétlenül váltam főszereplővé, s minden este királylányként vagy szegény ember okos lányaként aludhattam el.
A mesék aztán hű kísérőim lettek, hallgatóból olvasó lettem, olvasóból édesanyaként ismét mesélő.
Nem szégyellem bevallani, gimnazista koromig rendszeresen olvastam meséket, legszívesebben két kedvencemet hordoztam magammal, egy Arany László- és egy Benedek Elek-kötetet, s hangulatomtól függően vettem sorra a meséket: szép Cerceruskát, a pásztorlegény botját, a vörös tehenet.
Öt-hat éves lehettem, amikor ráeszméltem arra, hogy a mindenki Elek apója közülünk való, itt született, nem messze tőlünk, s gyermeki büszkeséggel töltött el, hogy kisdiákként ellátogathattunk szülőfalujába, Kisbaconba, a mesék földjére, ahol minden mesél, „s csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek”? Aztán évek múlva ugyanabba a székelyudvarhelyi kollégiumba kerültem, ahol ő is járt, s iskolánk névadó ünnepségén megnézhettük a levéltárban őrzött díjnyertes pályamunkáját, amely, amint később megtudtam, elindította őt a mesegyűjtés útján, s eljegyezte őt a mesemondás tündérasszonyával.
Meséit gyermekként szívembe zártam, s a jóságos, ősz szakállú Elek apóról alkotott képem akkor sem csorbult, amikor néprajzosként az egyetemen külön kellett választanunk a mesegyűjtőt a mesemondótól, az irodalmat a tudománytól, a szakszerű mesegyűjtést az Arany János-i emlékező gyűjtéstől.
A rongyossá olvasott, csak néhány ceruzarajzzal illusztrált Benedek Elek-mesekönyvemet édesanyaként ismét naponta forgatom. Nem volt szívem lecserélni őt, pedig több száz válogatás jelent meg azóta. A rendszerváltás után rövid ideig úgy tűnt, hogy Cerceruska és Sárkányölő Sebestyén helyét végképp átveszik a rózsaszínű unikornisok, a szupermenek, hogy Andersen Pöttöm Pannája csak Barbie-ként adható el, hogy Hamupipőkét és Holle anyót csak Disney-rajzfilmből ismerhetjük meg, s hogy csupán lerövidített, lebutított meseváltozatokat olvashatunk a sok igénytelenül illusztrált, helyesírási hibákkal teli mesekönyvből. De aztán fellélegezhettünk: tanúi lehettünk annak, hogyan született újjá a magyar gyermekirodalom, hogyan kerültek vissza a könyvesboltok polcaira a klasszikusok.
Erre a polcra kívánjuk elhelyezni ezt a kötetet, melybe Benedek Elek első három gyűjteményéből válogattunk 22 mesét.
Mirk Szidónia Kata
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
