Negatívan véleményezte a szenátus tanügyi bizottsága az oktatási törvényt módosító, Voiculescu-féle két tervezetet — mondta el lapunknak Szabó Ilona háromszéki szenátor, aki Sógor Csaba helyét vette át a bizottságban.
A konzervatívok által beterjesztett egyik módosítás a magyar gyerekek román oktatására vonatkozik, kötelezővé tenné, hogy az óvodai előkészítő csoportot románul végezzék, és az iskolában egységes, a román anyanyelvű gyermekek tananyagával azonos tanterv szerint oktassák a román nyelvet és irodalmat. A másik javaslat havi egy átlagbérrel egészítené ki a magyar megyében oktató román tanárok fizetését. A két tervezetet annak idején negatívan véleményezték a képviselőház szakbizottságai is, de végül a konzervatívok ügyeskedéseinek köszönhetően szavazás nélkül, hallgatólagosan átment a plénumon. Így került a két jogszabály a döntőnek számító szenátusba, ahol Szabó Ilona szerint várhatóan jövő héten vitatják meg a tervezeteket.
Az elmúlt időszakban többször elhangzott, Márton Árpád képviselő két ízben is felhívta a figyelmet, hogy civil társadalmi megmozdulásra, a pedagógus-szakszervezetek tiltakozására is szükség lenne, hogy erőteljesen képviselni tudják a magyar oktatás érdekeit, ezzel a háttérrel talán megakadályozhatnák, hogy diszkriminatív törvényeket (a Voiculescu-féle jogszabályok mellett az oktatási reformcsomag kisebbségek számára hátrányos télteleit is ideértette) fogadjon el a parlament. Ugyanerre hívta fel a figyelmet Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke, véleménye szerint ,,átfogó társadalmi megmozdulásokra" lenne szükség, és reméli, az RMDSZ képviselői és szenátorai is felismerik ,,a közös fellépés fontosságát és hatékonyságát".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.