A csütörtök délutáni-esti havazás következményekét tizenhat balesetet jegyeztek megyeszerte. Ebből tizenöt koccanás, egytől egyig a téli útviszonyokhoz nem megfelelő alkalmazkodás következménye — közölte a közlekedésrendészet.
Általában fékezés következtében sodródtak ki a gépkocsik. Kézdivásárhelyen a Petőfi Sándor utcában az úttesten szabályosan átkelő nőt ütött el egy megcsúszott autó. Az áldozat bal alkarja törött el.
Csütörtökről tegnapra virradó éjszaka a sűrű havazás és hóvihar következtében nehézkesen lehetett közlekedni majdminden úton. Tegnap reggel megtakarították az utakat. Sorin Stoican, az országutak brassói területi igazgatóságának Kovászna megyei felelőse érdeklődésünkre elmondta: az alárendeltségükbe tartozó összes műútról teljesen letakarították a havat — bár nyilatkozatával ellentétben azt tapasztaltuk, a 13E úton Sepsiszentgyörgy és a Hidvég—Földvár közötti megyehatárig a havat a gépkocsik letaposták, a megyehatáron túl viszont eltakarították. A két kavicsos utat — Ozsdola és Focşani, valamint Zágon és Zágonbárkány között — néhány centiméteres hóréteg fedi. Utóbbi szakaszt a korábbi gyakorlattól eltérően idén felsőbb rendelkezés szerint nem zárják le, hanem igyekeznek járhatóvá tenni.
Sepsiszentgyörgyön szokás szerint lezárták a meredek Andrei Şaguna, Victor Babeş, valamint Horea, Cloşca és Crişan utcát. A lejtős utakat kalciumklorid és homok keverékével szórták meg, a többit kalciumkloridos oldattal permetezték. Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója közölte, mínusz tíz fok alatt az oldat nem tisztítja el a havat, s a kásás masszával borított útfelületen óvatosan kell közlekedni. A város útjai ,,téli körülmények között járhatóak".
A baróti polgármesteri hivatal köztisztasági osztályát nem érte felkészületlenül a havazás — állítja vezetője, Vajda László. Első intézkedésként még október elején 108 köbméter homokot vásároltak, majd a parajdi sóbányától két tonna zsákos sót szereztek be, ráadásul útgyaluból, hóekével ellátott traktorból és markológépből álló gépparkjuk is kifogástalan állapotban van, azaz bármikor bevethető. A hóeltakarítás oroszlánrészét tizenöt főből álló, egyéb munkára be nem fogott, de ennek fejében a nap bármelyik órájában behívható, társadalmi segélyre jogosult csoport végzi. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.