A 11 órára meghirdetett Transyl­Mania-koncert késve kezdődött, és lassan szivárogtak a Szabadság térre az ünneplőbe öltözött, székely zászlós tüntetők. 12 óra előtt tíz perccel még csak pár százan álldogáltak a színpad előtt, de aztán egyre többen és többen érkeztek. Bevonultak a lovasok – mintegy húszan öltöztek ünneplőbe, pattantak paripára –, majd megérkeztek a politikusok, a színpaddal szemben jobboldalt a Néppárt, baloldalt az RMDSZ elöljárói, jelöltjei kaptak helyet. Hatal­mas székely zászlót feszí­tettek ki a színpad előtt – azt a lobogót, amelynek felvonására nem kaptak engedélyt a szervezők, előző este a zászlórúd felállítását megakadályozta a román hatalom.

Cél és eszköz
A székely himnusz eléneklése és Székely Kinga lelkész áldása után Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje nyitotta a felszólalók sorát. „Szabadságot a székely népnek! Autonómiát Székelyföldnek!” – dörögte a bikfalvi református lelkész. Sokan megkérdőjelezték e tüntetés időszerű­ségét, ám véget kell vetni a folyamatos halogatásnak – mondotta. „Ugyanabban a posványban tocsogunk, amelybe belerántottak minket egy diktátum által. Míg szerte Euró­pában az eltelt száz év alatt, de a közelmúltban is országhatárokat írtak át, autonómiák jöttek létre, addig mi csak tétlenül és tehetetlenül álltunk az idő múlásában” – hangsúlyozta. „A létünk a tét, honfitársaim! És megmaradásunk záloga az autonómia, amely még elérendő cél ugyan, de amelyet elérve eszközzé válik önazonosságunk meg­őrzésére” – emelte ki Sánta Imre, aki szerint hittel és kitartással el lehet érni, hogy mind többen és többen legyünk, hogy szavunk, kiáltásunk egyre erő­teljesebb legyen.
A székely széki tanácsok nevében felszólaló Bíró Levente kitért arra, hogy Háromszék ezúttal az összefogásban is példát mutat, „pártpolitikai hovatartozástól függetlenül jelen vannak politikusaink, felekezeti egyházaink, civil szervezeteink és mind­azok, akiknek szívügye a székelység jövője, a székelység felemelkedése” – mondotta. Ő is arról beszélt, hogy hitre van szükségünk, s kifejtette: a ma­gyarság történelme során mindig lázadó volt, nem tűrte az elnyomást, és ebben a székelység meghatározó szerepet vállalt. Leszögezte: a mai autonómia­tüntetés egy állomása az autonómia­küzdelemnek, folytatni kell a harcot december 9-e után is, „ki kell vinnünk küzdelmünket az utcára, és egyre többen kell csatlakoznunk, egészen addig, amíg kivívjuk Székelyföld területi autonómiáját”  – zárta beszédét.

Pártpolitika fölé emelni a nemzetpolitikát
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felidézte: 1989 decembere óta, 23 esztendeje mondják barátaival következetesen, hogy „autonómiára van szükség, mert ez a meg­oldás”, és huszonhárom éve támadják őt, őket emiatt. Az autonómia útjáról letért korábbi harcostársak megosztással vádolják őket, „márpedig az autonómia ügyének nem megosztania, hanem összekötnie kellene bennünket. Jó példa erre, hogy ma itt találjuk az RMDSZ megyei és helyi vezetőit” – hangsúlyozta. Tőkés László számba vette azt is, hogy ma a román parlamentben négy magyar honatyával – két képviselővel és két szenátorral – ke­vesebb ül, mint ahányan 2008-ban bejutottak, vannak, akiket felbuktattak más állásokba, egy képviselő elhunyt, Bokor Tibort pedig Kézdivásárhely polgármesterévé választották, és he­lyüket senki nem foglalta el. „Ki vette észre, hogy néggyel kevesebben vagyunk Bukarestben?!” – tette fel a kérdést, majd folytatta: „Lám, önmagában a mennyiség semmire sem garancia. Minőségi képviseletre van szükségünk. Olyan politikusokra, akik az autonómia ügyéből egy tapodtat sem engednek (...). Akik még akkor is felemelik szavukat érettünk, amikor ez értelmetlennek tűnik.” Tőkés László kitért arra is, hogy a baszk, katalán, dél-tiroli autonóm régiók nem szenvedték meg annyira a válságot, mint a központtól függő országrészek. „Ha összekapaszkodunk, hogyha egymásnak veti a hátát a tömbmagyarság és a szórvány, Székelyföld és a Részek, hogyha egységes magyar nemzetként lépünk fel, akkor lesz jövőnk” – hangsúlyozta. Új egység kell, amelyben a pártpolitikának fölébe emelkedik a nemzetpolitika. „Vannak közös ügyeink. Közös nyelvet beszélünk. Közös a célunk. És ez a célunk nem más, mint amit Kós Károly már kilencvenegy esztendővel ezelőtt tisztán és világosan megfogalmazott: a magyarság nemzeti autonómiája” – mondotta az EMNT elnöke,

Háromszoros igen a folytatásra
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felidézte: októberben a román szenátus anélkül utasította el a Székelyföld autonómiastatútumát, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak volna a tervezet mellett, és a szövetség vezető politikusai részt sem vettek az ülésen. Hozzáfűzte: téved, aki azt gondolja, hogy ezzel a témát lezárták. „A küzdelem csak most kezdődik!” – jelentette ki. Felszólítására a tömeg háromszoros igen kiáltással szavazta meg, hogy a decemberi választások után megalakuló új parlament elé is beterjesszék a székelyföldi autonómia­statútum tervezetét, és azt is, hogy a székelyföldi önkormányzatok ismét határozatban tegyenek hitet az autonómia mellett.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, erdővidéki-sepsiszéki szenátorjelöltje arról beszélt, hogy „elég volt a tétlen csodavárásból”. Székelyföld és annak „régi, kemény népe” él és élni akar! „Nem engedhetünk tovább teret a romlásnak, a csüggedésnek, a beletörő­désnek, a fásultságnak, a reménytelenségnek” – mondta. Szólt arról, hogy a „parlamenti képviselet monopóliumát féltve őrző” RMDSZ aprópénzre váltotta az autonómia ügyét, s bár húsz évvel ezelőtt felesküdtek az auto­nómiára, és 1996 óta majdnem folya­matosan hatalmon vannak, „a jövőt adták el a jelen – szavazatra váltható – eredménymor­zsáiért”. Toró szerint az autonómia ha­tékony közigazgatási eszköz, amellyel okosan élve nem­csak nemzeti szimbólumaink szabad használatát és ünnepeink méltóságát tudjuk biztosítani, hanem megoldást kínál a dolgos mindennapok gondjaira-bajaira is. „Az autonómia nem egy megoldás a sokból, hanem a megol­dás” – hangsúlyozta. „Jelenünk felada­ta és jövőnk fe­lelőssége tehát egy föderális Romá­nián belüli önálló európai Erdély, azon belül pedig a Székelyföld autonóm régió megteremtése. Har­cunkat békésen, demokratikus eszkö­zökkel vívjuk, de elszántan és kitartóan” – mondotta, és vázolta: a cél­hoz közelebb csak a politikum, a civil társadalom és az egyházak harmonikus együtt­működése vihet.
Toró T. Tibor szavai után Sánta Imre olvasta fel a sepsiszentgyörgyi tüntetés nyilatkozatát. Egyebek mellett követelték anyanyelvünk, nemzeti szimbólumaink szabad használatát, önálló oktatási rendszert bölcsődétől az egyetemig, hogy adónkat itt költ­hessük el Székelyföld fejlesztésére, mi gazdálkodhassunk természeti kin­cseinkkel, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. A nyilatkozat megszólítja mindazokat, akikre szükség van az autonómiaküzdelemben: az egyházakat, civil szervezeteket, írástudókat, tudósokat, művészeket, az időseket, ifjakat, a politikai pártokat, hogy dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. „Ha egymillió aláírást kell össze­gyűjteni, hogy Európa végre felfi­gyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott kép­viselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjt­jük” – áll a szombaton közfelkiáltással elfogadott dokumentumban.
A bő másfél órás tiltakozó nagy­gyűlés a magyar himnusszal zárult. A hideg miatt a tömeg már korábban oszladozni kezdett, a tüntetés végét körülbelül 1500-an várták meg.