A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum lovagtermében szombat délután megnyílt az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményének legfontosabb darabjaiból válogatott kiállítás. Az adminisztratív döntéseket követően a szakmai bemutatkozást, a leendő kortárs gyűjtemény magját láthatjuk.
Az 1945 után létrehozott alkotások kiemelkedő festők, grafikusok, szobrászok – Nagy Albert, Mattis-Teutsch János, Baász Imre, Plugor Sándor, Gergely István, Jecza Péter, Nagy Pál, Sükösd Ferenc, Gazdáné Olosz Ella, Hervai Zoltán, Bocz Borbála, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Tomay Endre András, Erdei Gy. Zoltán, Kós András – művei.
Vargha Mihály, a múzeum igazgatója megnyitóbeszédében elmondta, hogy az anyag bővített változatát katalógus kíséretében más erdélyi városokba – Kolozsvárra, Csíkszeredába – is elviszik. A képzőművészeti múzeum 2013-as terveként kiállítótér és restaurátori műhely létrehozását is említette.
Kántor Lajos műkritikus, a Kolozsvár Társaság elnöke e tárlatot az egyetemes magyar kultúra részeként határozta meg, hozzátéve, hogy gazdagabbak vagyunk, mint ahogy az a köztudatban él. Kiemelte Baász Imre jelentőségét, mint az erdélyi művészet megújítóját, aki már a rendszerváltás első pillanataiban egy képzőművészeti központ megteremtésének igényét fogalmazta meg. Kántor elmondta, hogy a kezdeti nagyváradi, kolozsvári centrumok elképzelése után azért esett Sepsiszentgyörgyre a választás, mert ezen a helyen találkozott a szakmai és az önkormányzati akarat.
Az eseményt méltatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Kósa László András, a bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója.
A tárlat elrendezése Vinczeffy László és Sántha Imre Géza munkája.