De rajtunk múlik, hogy változtatunk-e ezen, és elhisszük-e, hogy mi is szeretnivalóak vagyunk – összegezhető Pál Ferenc neves magyarországi pap és mentálhigiénés szakember nemrég  Sepsiszentgyörgyön elhangzott, A szorongástól az önbecsülésig című előadásának mondanivalója.
Az önbecsülés hiányában szenvedő háziasszonynak elég azt mondani, hogy egy kicsit sós az étel, és máris támadásnak veszi – holott ez csupán egy egyszerű tény megállapítása –, rögtön megsértődik, és támadással, a téma kerülésével, okoskodással vagy önsajnálattal válaszol, mert a negatív érzések uralják, és nem a realitás felismerése – példálózott a szakember, aki elmondta: ha érzelmileg nehéz helyzetbe kerülünk, száz emberből kilencvenöt nem tud a realitásnak megfelelően, hitelesen kommunikálni, a dolgok elferdülnek, a valóságtól eltérő értelmezést kapnak, és máris kéznél van egymás sértegetése, a vádaskodás, a megbántás és a megbántódás.
Pál Ferenc hangsúlyozta, az önbecsülés segít az életrevalóságban, ennek hiányában ellenben az ember leszűkíti a világát, bezárkózik, nehogy valaki bántsa, másokat szid, kritizál, megvet mindaddig, amíg úgy érzi, hogy több a másiknál. Akinek önbecsülése van, annak nincs állandó bizonyítási kényszere, nem érzi azt, hogy egy másik értékes ember önbecsülése fenyegetné az ő önbecsülését – szögezte le, és kiemelte: a gyermek nem úgy születik, hogy tudná, ő értékes, ezt a szüleivel való kapcsolatában tanulja meg, ezért fontos, hogy időnként megdicsérjük, megmondjuk, mit csinál jól, ha pedig téved, a jó irányba tereljük, és erősítsük abban, amiben gyenge.
Az önbecsülésnek vannak külső és belső forrásai, a legjobb, ha mindkettővel rendelkezünk, mert akkor önmagunkat pozitívan körülvevő kör alakul ki, és nem akarunk senkit legyőzni, nem akarunk senkinél jobbak lenni, nem érezzük azt, hogy védelmeznünk kell magunkat, egyszerűen jól megvagyunk egyedül is, másokkal is – fejtette ki az önbecsülés aranyszabályát Pál Ferenc, aki néhány gyakorlati útmutatót is ismertetett, mit kell tenni az önbecsülés növeléséhez. Elmondta: fedezzük fel magunkban az értékes ént; találjunk rá a hiteles emberi kapcsolatokra, mondjunk másokról jót a hátuk mögött, ha megérdemlik; hozzunk hiteles döntéseket; tegyük meg többször azt, amit meg tudunk tenni; legyen bátorságunk az élethez; ismerjük meg önmagunkat, és akkor bátran nevethetünk jókat (akár magunk kifigurázásán is).
Akár végkövetkeztetésnek is levonható az előadó javaslata: töltsünk el egy estét magunkkal, és gondolkodjunk el azon, van-e önbecsülésünk, és szívleljük meg, hogy „aki a múlt miatt kesereg, és a jövőért aggódik, az nincs itt a jelenben”.