Teljesületlen jóslatok

2012. december 17., hétfő, Kitekintő

A történelem folyamán már rengetegszer megjósolták a világvégét, és az önjelölt prófétákat soha nem zavarta, hogy nem teljesültek a jóslatok. Az előrelátóbbak, persze, távoli jövőbe helyezték a világvégét, így csak évszázadokkal később derült ki rettegő hívők számára, hogy valamit félreérthetett az istenített jós.
 

Korrupt asszírok és 666
Az egyik legkorábbi világvége-jóslat egy időszámításunk előtt 2800-ban készült asszír agyagtáblán olvasható: lényege, hogy a világban a megvesztegetés és a korrupció olyan általánossá vált, hogy gyorsan közeleg a világvége. A világnak olyannyira nem lett vége, hogy alig négy évszázaddal később Asszíria virágzó nagyhatalom lett, és a Közel-Kelet nagy részét uralma alá hajtotta. A birodalom végül tizennyolc évszázaddal élte túl a jóslatot, időszámításunk előtt 612-ben a babiloniak lerohanták őket.
A korai keresztények híres világvégevárók voltak, sokszor várták Biblia által is megjósolt, biztosnak hitt armageddont. Először rögtön a keresztény vallás kialakulása után, aztán egy évszázaddal később, majd a 300-as és 400-as években, és gyakorlatilag minden évszázadban egészen 1000-ig. Az ezres évtől még II. Szilveszter pápa is megijedt, az Antikrisztus eljövetelét is ekkorra várták, a legendák szerint Szent István királyt emiatt koronázták meg 1001-ben, és nem egy évvel korábban.
Az ezredforduló és a számtalan elmaradt világvége sem tántorította el a keresztényeket az armageddonos jóslataiktól. 1184-ben és 1366-ban az Antikrisztust várták, 1284-ben pedig az akkori pápa szerint azért kellett volna véget érnie a világnak, mert 666 év telt el az iszlám megjelenése óta. Nem maradhatott ki 1666 sem a sorból az ijesztő 666-os szám miatt. A leghíresebb jóslat talán Nostradamushoz kapcsolódik, a francia reneszánsz híres alakja négysoros versekben jósolta meg, mi vár az emberiségre. Elég homályosra sikerültek ezek a versek, így csak azt nem lehet belemagyarázni, amit nem akarunk. Nostradamus szerint 1999 júliusában vagy augusztusában lett volna vége a világnak. A csalódott hívők a világvége elmaradása óta kicsit ritkábban is emlegetik Nostradamus nevét.


Üstökösök, Nibiru
Tudományos számításokkal is jósoltak világvégét, Michael Stifel matematikus például kiszámolta, hogy az Ítéletnap 1533. október 19-én reggel nyolc órakor jön el, egy másik matematikus, John Napier az 1688-as évre tippelt. Helisaeus Roeslin fizikus egy szupernóvához kötötte a világvégét, mely 1572-ben vetett volna véget az életnek. Jacob Bernoulli matematikus azt jósolta, hogy 1719. április 5-én egy bolygó pusztítja el a Földet, William Whiston ugyanezt állította egy üstökösről, amely 1736. október 16-án csapódott volna be.
Az üstökösökhöz egyébként is több világvégevárás köthető. 1910-ben a Halley-üstökös okozott pánikot – pontosabban néhány kókler tudós és a sajtó. A New York Times májusban címlapon hozta, hogy az üstökös meglegyinti csóvájával a Földet, és mivel a csóva tele van mérgesgázokkal, rút halálban lesz részünk. Nem lett.
A világvégeváróknak nem lehetett könnyű az 1999-es és 2000-es év sem, szinte minden napra jutott egy világvégejóslat, nem is beszélve az Y2K-pánikról. Amikor a jósok látták, hogy tévedtek, nem jöttek zavarba, egyszerűen áttették egy későbbi dátumra a jóslatot. Mint például azok, akik a Nibiru nevű állítólagos bolygó képében várják a világvégét: az elmúlt évtizedben 2003. májusára jósoltak egy ütközést a Nibiruval, aztán 2005-ben, majd 2010-ben határozták meg a világvége új időpontját, újabban pedig a Nibiru-para összemosódik a 2012-hisztivel.
A felsoroltakon kívül akad még pár száz hiába várt világvége. És a jóslatokban most sincs hiány: ha mégsem jönne be a maja naptár által jósolt világvége, akkor sem kell aggódni, 2020-ban Krisztus második eljövetele miatt izgulhatunk hiába.(Index.hu)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-12-17: Kitekintő - :

Hat pillanat, amikor majdnem eljött a világvége

A közhiedelem és a történelemkönyvek szerint a világ a kubai rakétaválság idején sodródott legközelebb a harmadik világháború kitöréséhez. 1962 októberében pattanásig feszült a helyzet az USA és a Szovjetunió között, a két szuperhatalom bevetésre kész atombombákkal leste a másik minden lépését, miközben Hruscsov és Kennedy megpróbálta higgadtan kezelni a konfliktust. Ez végül sikerült, a szovjetek leszerelték a Kubába telepített nukleáris tölteteiket, az amerikaiak pedig ugyanezt tették Olaszországban és Törökországban. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor az atomháborútól csak egy ideges katonai vezető pár gombnyomása választotta el a világot.
 
2012-12-17: Közélet - :

Miniszteri tisztséget kaphat az RMDSZ (Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa)

Az RMDSZ-nek miniszteri szinten kell részt vennie a következő kormányban, vagy ellenzékbe kell vonulnia – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.