Az RMDSZ-nek miniszteri szinten kell részt vennie a következő kormányban, vagy ellenzékbe kell vonulnia – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ elnöke nyomatékosította: a szövetségnek azon az úton kell haladnia, amelyet hatékonyabbnak gondol a közösség képviseletére. Victor Ponta kormányfő egyébként hajlandónak is mutatkozott egy miniszteri széket adni a szövetségnek. Egy televíziós interjúban kifejtette: amennyiben Traian Băsescu államfő a pártokkal való, mára tervezett konzultációk után ismét neki ad kormányalakítási megbízást, és a Szociál-Liberális Szövetség másik két társelnöke – Crin Antonescu liberális és Daniel Constantin konzervatív pártvezér – is beleegyezik az RMDSZ kormányzati szerepvállalásába, hajlandó lenne miniszteri tárcát felajánlani a magyar szervezetnek.
Ellenzékben nincs esély
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa hét végi ülésén a kormányzatban való miniszteri szintű részvételt vagy az ellenzékbe vonulást tartotta a két lehetséges megoldásnak. Érzékeltette azonban, hogy olyan körülmények között, amikor az egy héttel ezelőtti választásokon győztes Szociál-Liberális Szövetségnek még az alkotmánymódosításhoz sem lesz szüksége ellenzéki szavazatokra, gyenge érdekérvényesítési esélyeket kínál az ellenzékiség. Hozzáfűzte: a kormány parlamenti támogatása nem lehetséges, hiszen a választások nyerteseinek nincs szükségük az RMDSZ szavazataira. Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, nem lehet a kormányzati részvétel akadálya az RMDSZ és az SZLSZ közötti ideológiai különbség. „A szülőföld építése nem ideológiai opció, ez közösségi kérdés” – jelentette ki. Elmondta azt is: csütörtökön Brüsszelben járt, és Wilfried Martenst, az Európai Néppárt (EPP) elnökét tájékoztatta az RMDSZ előtt álló lehetőségekről. Az EPP elnöke biztosította, hogy bármilyen döntést hozna a szövetség, támogatja. Kelemen Hunor szerint ma vagy holnap születik döntés arról, hogy a szövetség részt vesz-e a kormányban. Az elnök az SZKT felhatalmazását kérte a jövő heti tárgyalásokra.
Vita az eredményekről
Az SZKT-n egyébként vita alakult ki az RMDSZ által elért eredményekről. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar–magyar verseny nem mozgósította az erdélyi magyar választókat, a magyarság részvétele négy százalékkal elmaradt a román választókétól. „Egyik szemünk sír, a másik nevet” – értékelte az eredményt az RMDSZ elnöke. Mint mondta, sikerült biztosítani az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét, de a szövetség négy parlamenti mandátumot veszített, és olyan alapemberei nem jutottak be a parlamentbe, mint Frunda György, aki két évtizeden át volt a szövetség szenátora. Az RMDSZ elnöke a mandátumok elvesztését az EMNP-nek tulajdonította. Szerinte az EMNP tudatosan megtévesztette a választókat, és vezetői a választás után nem a saját sikertelensége miatt voltak szomorúak, hanem azért, mert az RMDSZ-nek sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Azt is hozzáfűzte: a szövetség nem volt mindenütt felkészülve a magyar–magyar versenyre, és jövője attól függ, hogy képes lesz-e levonni a választási eredményekből a helyes következtetéseket. Az RMDSZ elnöke kijelentette: január végéig el kell végezni a választások részletes elemzését, és a következtetések alapján kell döntéseket hozni az RMDSZ tavasszal tartandó kongresszusán. „Ez az utolsó esély arra, hogy korrekciókat végezzünk, és 2016-ban ne izguljunk azon, hogy lesz-e ötszázalékos támogatottság” – figyelmeztetett.
Kovács Péter, az RMDSZ kampánystábjának vezetője szerint a szövetség valamennyi kitűzött célját teljesítette, hiszen átlépte az ötszázalékos küszöböt, megőrizte a parlamenti képviselet nagyságrendjét, a magyarok által leadott szavazatok nagyobb hányadát szerezte meg, mint a nyári önkormányzati választásokon, és a képviselet földrajzi egyensúlyát is sikerült megőriznie. Ugyanakkor szinte valamennyi megszólaló aggodalmának adott hangot az elért eredmények miatt. Tánczos Barna, a szövetség újdonsült szenátora úgy fogalmazott, örömre van ok, jubilálásra alig. Frunda György ütötte meg a legkritikusabb hangot, akinek húszévi szenátorság után nem sikerült újabb mandátumot szereznie. Kijelentette: az EMNP-re leadott voksokat voltaképpen az RMDSZ elleni protesztszavazatoknak kell tekinteni. Úgy vélte, a kedvezőtlen eredményben döntő szerepe volt annak, hogy az RMDSZ nem lépett ki a jobboldali Boc-kormányból akkor, amikor az a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket hozta.
Budapestre üzentek
Markó Béla volt RMDSZ-elnök az SZKT ülésén leszögezte: abszurdum annak örvendeni, hogy a magyarországi kormányoldal ezúttal nem szólt bele a választási kampányba, amikor az RMDSZ az utóbbi években magyarországi ellenszélben politizál. Szerinte igenis, üzengetni kell Budapestre. „Nemcsak azok tették fel a magyar nemzet sorsára az életüket, akik Budapestről üzengetnek nekünk, hanem mi is feltettük” – érvelt a politikus. A volt elnök úgy vélte: Magyarországon esélyeket játszanak el azzal, hogy gyöngítik az RMDSZ-t. „Az erdélyi magyarság és a magyar nemzet jövőjét játsszák el azzal, hogy nem ismerik fel: akár szeretik, akár nem, de támogatni kell az RMDSZ-t” – jelentette ki. Az SZKT ülése után Kelemen Hunor újságíróknak kijelentette: ő maga nem kíván a sajtón keresztül üzengetni Budapestre. Hozzáfűzte azonban, hogy a magyarországi kormányoldal támogatása nélkül nem jöhettek volna létre az RMDSZ ellenzékét képező erdélyi magyar pártok. A választások eredményeit értékelő testületi ülésen egyébként Márton Árpád képviselő is utalt a pártok megnevezése nélkül az erdélyi magyar ellenzék magyarországi kapcsolataira. A Kovászna megyei képviselő azt a hadviselési taktikát ajánlotta megfontolásra a testületnek, amely során elvágják az ellenfél csapatainak utánpótlását.
Ponta nyitott az együttműködésre
„Hajlandó lennék miniszteri tárcát adni az RMDSZ-nek, hogy megóvjuk többségünket és kormányunkat az olyan megítéléstől, miszerint ez is olyan kétharmad, mint a szomszédos Magyarországé, amely elnyomja a politikai és nemzeti kisebbségeket” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök a hét végén. Hozzáfűzte azonban: az RMDSZ bevonásáról csak a Szociál-Liberális Szövetség liberális és konzervatív társelnökével közösen, a kormányalakítási megbízás után döntenek. Ugyanabban a televízióműsorban Crin Antonescu liberális pártelnök megerősítette: a baloldali szövetség és az RMDSZ vezetői már a választás előtt tárgyaltak arról, hogy közösen alakítsanak ki többséget a parlamentben. Antonescu viszont kifejtette: szerinte nem az RMDSZ kormányzati szerepén múlik Románia külföldi megítélése, hanem a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán. Traian Băsescu államfő ma konzultál a parlamenti pártokkal, majd megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Az új parlament szerdán tartja alakuló ülését.