Szépülnek városaink és falvaink, aszfaltozás, felújítás, csatornázás, víz- és egyéb vezetékek lefektetése folyik, így jókora lépéssel kerülünk közelebb ahhoz, amit korszerű településnek nevezhetünk. Az azonban még sincs rendben, hogy távoli cégek végzik el a fejlesztést, hogy külföldi vállalkozó kövezi az utcát a megyeszékhelyen, vagy mondjuk giurgiui cég építi a csatornarendszert Bikfalván.
Fonák a dolog, mégpedig több okból. Amíg ugyanis a sepsiszentgyörgyi munkanélküli esetleg ösztövér segélye garasait számolgatja, avagy annak fogytán legfeljebb a fogát szívja, amíg gyermekek és élettársak tízezrei kénytelenek a család csonkaságának átkát megszenvedni, mert az édesapa muszájból külföldön keresi meg a megélhetéshez, iskoláztatáshoz valót, amíg a szakképzett ifjúság még szakképzetlen munkát is hiába kér itthon, mert kétségbeesésében már azzal is beérné – addig bizony egyáltalában nincs rendjén az, hogy a települések európai felzárkóztatása ne a helybeli lakosságnak nyújtson elsősorban jövedelmi forrást. És ami vérlázítóbb: abból szinte kizárja a saját munkaerőt. Nincs rendjén az, hogy a helyi adókból, az elnyert pályázatokból, a költségvetésből kiutalt tételekből ne a mieinknek teremtsünk munkahelyet.
A lapunkban minap ismertetett pályázási rendszer valóságos merénylet a népi integritás, az emberi és a nemzetiségi jövő ellen. Felfoghatatlan, miért ne lehetne egyeztetni a gazdaságossági és versenyszempontokat azzal, hogy a helyi alkalmazottakkal dolgoztató helyi vállalkozó is egyenlő esélyekhez jusson. Sőt, ez utóbbi még többletpontokat is érdemelne – pontosan azért, mert honfitársunk, és településünkön, településeinken a szék- és lakhelye, itt adózik, él és gondoskodik a jövőről.
A pályáztató önkormányzatoknak és a közbeszerzéseket felügyelő hatóságnak más szempontokat is figyelembe kellene vennie, mint amiket az Európai Unió versenyképesebb, tőkeerősebb része azért eszelt ki, hogy mohó nyereségvágyát az úgynevezett üzleti méltányosság álarca mögé rejtse.
