Alakul a kormánynévsor

2012. december 19., szerda, Közélet

Három miniszterelnök-helyettese és három tárca nélküli minisztere is lesz az új Ponta-kabinetnek, amely összesen 27 tagot számlál majd. A névsor még nem hivatalos, de már több hírcsatorna közölte a legvalószínűbb jelöltlistát.

A kormányfő az SZDP-s Victor Ponta lesz, de a tárcák egyenlően oszlanak meg az SZDP és az NLP között. Egyetlen pártfüggetlen minisztert is jelölnek: az igazságügy vezetője Mona Pivniceru lesz. A három kormányfő-helyettesi tisztség várományosa Gab­riel Oprea tárca nélküli miniszter, aki a védelmi és a belügyi tárcákat is koordinálja, Liviu Dragnea (SZDP-s) közigazgatási és régiófejlesztési miniszter, valamint Daniel Chiţoiu (NLP-s) pénzügyminiszter. A pénzügyi mellett két rokon jellegű minisztériumot is létrehoznak, a költségvetésit az SZDP-s Liviu Voinea, a gazdaságit az NLP-s Varujan Vosganian fogja irányítani. Az SZDP (amely nemsokára magába olvasztja a független honatyákból alakult frakciót) a már felsoroltakon kívül a védelmi tárcát mondhatja magáénak (Mircea Duşa vezetésével), a külügyit (Titus Corlăţean), az energetikait (Iulian Iancu), a távközlésit (Dan Nica), a tanügyit (Ecaterina And­ronescu), a környezetvédelmit (Rovana Plumb), az ipari és kereskedelmi minisztériumot (ennek élére még nem nevesítettek senkit), valamint két beruházási tárcát: az uniós pénzalapokkal Eugen Teodorovici, az állami befektetésekkel Dan Şova foglalkozik majd. Az NLP és a KP felel az egészségügyért (Eugen Nicolă­escu), a mezőgazdaságért (Daniel Constantin), a szállításügyért (Relu Fenechiu), a munkaügyért (Mariana Câmpeanu), és lesz egy külön belügyi tárca is Radu Stroe irányításával. Három minisztérium, a művelődési, az erdészeti, valamint a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó tárca vezető­jelöltje tegnap este még ismeretlen volt. A tárca nélküli miniszterjelöltek: Liviu Pop (társadalmi párbeszéd), Mihai Voicu (parlamenti kapcsolatok), Cristian David (határon túli románok). A tárgyalások lapzártakor még folytak, mára várható a teljes névsor. Victor Ponta szerint a miniszterjelöltek csütörtökön már előterjeszthetik elképzeléseiket a parlamenti szakbizottságokban, pénteken be lehetne iktatni az új kormányt, és ez szombaton már meg is tarthatná első ülését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-12-19: Közélet - :

Könyvbemutató

Csütörtök délután öt órakor a sepsiszentgyörgyi Olt utcai Ex Libris könyvesboltban Kádár Gyula történész bemutatja, dedikálja Múltunk kötelez című legújabb kötetét.
2012-12-19: Belföld - :

Hírsaláta

FELLEBBENT A FÁTYOL A „TITOKRÓL”. Együttműködési megállapodást írtak alá azon a bizonyos szerda éjszakán Pontáék Traian Băsescu államelnökkel. Miután a jelenlegi kormánykoalíció két vezetője nem volt hajlandó ezzel kapcsolatban semmit a nyilvánosság orrára kötni, Traian Băsescu hozta a közvélemény tudomására. Közben az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Helmuth Schultz is fellebbentette a fátylat arról a titokzatos levélről, melyet a román államfő az EU-ban osztogatott: kiderült, a szerda éjszakai megállapodást kívánta a kormányfők és európai parlamenti képviselők tudomására hozni. (Jurnalul Naţional)