Elhalasztotta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város iskoláiban oktató, diákjaikkal kiváló eredményeket elérő tanárok díjazásáról szóló határozattervezet megvitatását.
A határozattervezetet Mădălin Guruianu képviselő javasolta és dolgozta ki a szintén általa alapított, végzős diákoknak szóló Szent György-ösztöndíj mintájára. Az ötletet az adta, hogy idén nemzetközi tantárgyversenyen ért el helyezést a Mihai Viteazul Főgimnázium egyik diákja, és a kezdeményező szerint felkészítő tanára is megérdemelné a közösség elismerését. Ötlete elviekben támogatásra talált, néhány képviselő még jobbító szándékú javaslatot is hozzátoldott, a tanácsülést megelőző bizottsági üléseken azonban elakadt a határozattervezet: a gazdasági bizottság nem támogatta, a művelődési-tanügyi bizottság pedig halasztását kérte.
Mint Debreczeni László, a gazdasági bizottság elnöke elmondta, a testület két okból döntött a Sepsiszentgyörgy kiválósági díj tanároknak nevű jutalomprogram elutasítása mellett: részint, mert a nemzetközi tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő diákok felkészítő tanárait már díjazzák a tanügyi rendszerben, részint, mert más mesterségek kiválóságait is díjazni kellene. A tanügyi bizottság halasztási kérelmét Sztakics Éva alpolgármester ismertette: mert őket érinti, a pedagógusszövetséggel is kellene a határozattervezet végső formájának kialakításában egyeztetni.