Anya és gyermeke erős szálakkal kötődik egymáshoz – ezt tudtuk, no de újabb kutatások arra mutatnak, hogy a fizikai kapcsolat a valaha gondoltnál sokkal mélyebb. A magzat számára az anya teste jelenti az életet kilenc hónapon át, mégpedig a placentának, a méhlepénynek köszönhetően, mely mindkettőjük sejtjeiből áll.
Nemrég fedezték fel azonban, hogy ennek az életadó szervnek a sejtjei „vándorolnak”. S nem is egy irányban, csak a magzat felé, hanem az anya szerveibe is: tüdőben, pajzsmirigyben, májban, szívizomban, vesében, sőt, bőrben is találtak „jövevényeket”, melyek évtizedeken át tovább éltek befogadó szöveteikben. A tudósok szerint feltételezhető, hogy ezek a „vendégek” úgy viselkednek, mint az őssejtek, azaz gyógyításra is képesek. Észrevették ugyanis, hogy az Alzheimer-kórban elhunyt nőknél ritkábban található Y-, azaz férfikromoszóma az agysejtekben, ezért gondolják, hogy annak köze lehet a betegség okozta rendellenességek kiigazításához.
Forradalmat hozhat e felfedezés az orvostudományban, s ugyanakkor az emberi kapcsolatok, kötődések más dimenziói is érthetővé, magyarázhatóvá válhatnak. Számtalan merész gondolat, kérdés ébred az emberben ilyen hírek hallatán. Él bennünk, az anyákban gyermekünk egy része, s magunk is ott lehetünk szülőanyánk testében? Az anya élete végéig magában hordja testében fogant gyermekét? Segítünk egymáson akaratunktól, szándékainktól függetlenül?
Az isteni születés évfordulójának küszöbén elgondolkodhatunk immár azon is, mennyire nem a valóságtól elrugaszkodott, amikor azt mondja anya gyermekének: velem vagy mindig.
