Hétfőn sztrájk, tiltakozás bénította meg az országot, de mindez nem számított. A nagy nyomásnak kitett szocialista képviselők kivétel nélkül igennel szavaztak. Ennyire nyíltan, mondhatni brutálisan szembemenni a köz akaratával — fogalmazott a százhetven baloldali értelmiségi által aláírt, s a kormányt és a szocialista pártot az egészségügy privatizációjáról lebeszélni akaró nyilatkozat egyik aláírója, a szókimondásáról ismert filozófus, Tamás Gáspár Miklós — nem a demokráciák, hanem a diktatúrák sajátja… A sztrájk, tiltakozás, a civil társadalom eddig példátlan összefogást jelző szolidaritási akciói sem tudták eltántorítani az MSZP képviselőit a boldogító igen kimondásától. A parlamentben késő este a képviselők egyenként járultak a szavazatokat számolók elé, és igennel vagy nemmel szavaztak, a szocialista frakció ismét összezárt a kormány mögé, és ezzel elindul rögös útján az a törvény, amelyet elemzői és bírálói szerint rosszul készítettek elő — a képviselők nem is ismerték a számtalan módosító javaslatot, végeredményben senki nem tudta, mit is szavaz meg egészen pontosan (?) —, még rosszabbul ismertettek, s amely a szakértők előrejelzése szerint végérvényesen szegényekre és gazdagokra osztja az országot.

A szakszervezetek és civil szervezetek egyelőre felfüggesztik a sztrájkokat és a tiltakozásokat, s törvényes úton próbálják meggátolni a törvény kihirdetését. Gaskó István, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta, a köztársasági elnökhöz, az alkotmánybírósághoz fordulnak beadványaikkal, s ha ez sem segít, népszavazást szerveznek: akarják-e vagy nem a magyar választópolgárok a tőke jelenlétét az egészségügyben, a nemzeti szolidaritáson alapuló egészségbiztosítás feladását? Utalt arra is, hogy a magyar társadalomban tizennyolc esztendeje nem alakult ki ilyen konszenzus valamiért és valami ellen. De úgy látszik, a kormányt és a szocialista pártot ez sem tudta eltántorítani attól, hogy beengedjék a tőkét az egészségbiztosításba. Ennek a kárvallottjai elsősorban a betegek, ezért egy esetleges népszavazás végeredménye nem lehet kétséges. Csakhogy ez — láthattuk a Fidesz népszavazási kezdeményezése kapcsán — időt vesz igénybe. És nincs idő, fogy az idő, de attól a kérdés, hogy lehet-e reformdiktatúrára utaló húzásokkal élni egy bármennyire is törékeny demokráciában, kérdés marad. Megkerülhetetlen kérdés.