Igencsak megnehezítette az autós, de főként a gyalogosforgalmat a megyeszékhelyen a tegnap reggel lehullott ónos eső, melynek következtében tükörsima jégréteg vonta be az utcákat, járdákat.
Akik gyalog indultak el reggel, haladni csak óvatosan, lassan tudtak a tömbházak közti síkos járdákon. Nehezítette továbbá a gyalogosok dolgát, hogy bár olvadásnak indult, számtalan járdaszakaszt még tegnap is letaposott, jegesedett hókéreg borított.
Szerződéses kötelezettségeinek megfelelően dolgozott a köztisztasági társaság, melynek hat járműve, illetve hetven alkalmazottja vett részt tegnap Sepsiszentgyörgyön a jégmentesítésben – tájékoztatott Máthé László. Tóth-Birtan Csaba igazgató szerint a kora reggel lehullott csapadék után szükségessé vált takarításra minden alkalmazottjukat terepre irányították, de a csúszásgátló kiszórásával csak fokozatosan tudtak haladni városszerte.
Iulia Grigoraş rendőrségi szóvivő szerint koccanás, baleset estig nem történt a megyeszékhely utcáin. Reggel 8 órától délután 4 óráig töréssel két páciens jelentkezett a megyei kórházban, őket állapotuk miatt végül beutalták, zúzódásokat pedig további hat esetben láttak el a szakemberek – számolt be lapunknak Pataki Annamária szóvivő.(dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.