Sokszínűsége által izgalmas fotókiállítás nyílt meg tegnap este a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban: a Mohos Fotóklub ismét megszokott, év végére időzített tárlatával jelentkezett.
Az most külön figyelemre méltó, hogy az önmagát kizárólagosan civil társadalmi szervezetként meghatározó „szakmai és baráti kör” huszonöt esztendeje létezik, s ezzel, miként megnyitóbeszédében Hlavathy Károly fotóművész, a klub elnöke fogalmazott, a legidősebbek a megyeszékhelyen, „megderesedtek a Mohosban”. Társaságuk nyitott, céljuk, hogy megszerettessék a fotográfiát azokkal, akik hozzájuk kerülnek, de hiányolja, hogy kevés fiatal csatlakozik a Mohoshoz, főleg őket szeretnék „megfertőzni a fotográfia vírusával”, miközben óvakodnak attól, hogy egyformán fényképezzenek, mindig az új, másszerű anyagnak örülnek – tette hozzá. Most éppen tizenhat kiállító fotóival találkozhat az érdeklődő, s e tizenhat látásmódból az is következik, hogy a fotográfia szinte mindenik műfajából terítékre kerül jó néhány sajátos, szemnek s léleknek egyaránt kedves kép.(mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.