Az egymásnak megadott tiszteletről, a jövőért viselt felelősségről, a közös siker öröméről, valamint a talpra állás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke újévi köszöntőjében, mindenkit arra buzdítva, sohase adja föl álmait. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló televíziónézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.
A köztársasági elnök televíziókban elhangzott beszédében kifejtette, szilveszter az öröm ünnepe, a jókívánságok éjszakája, és nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen magyarok milliói, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog új évet kívánva. A különböző korosztályokhoz szólva a nagymamáknak és nagypapáknak azt kívánta, legyen sok örömük gyermekeikben és unokáikban, a szülőknek pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon. A fiataloknak azt kívánta, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek. „ Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!” – folytatta. Felidézte: régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése.