Ide sorolhatnánk, hogy a tanügyminisztériumban újabb államtitkári kinevezést kapott Király András, aki továbbra is a kisebbségek nyelvén folyó oktatásért felel, a statisztikai hivatal ideiglenes elnöke ugyancsak magyar nemzetiségű, a miniszterelnök pedig kisebbségügyi tanácsadót is szerződtetett maga mellé Frunda György személyében.
Csakhogy ezek a baráti gesztusok nagy valószínűséggel nem nekünk szólnak, a Szociáldemokrata Párt elnöke inkább csak az RMDSZ-szel szeretne olyan viszonyt kiépíteni, amely révén erősítheti alakulata pozícióit a Szociál-Liberális Szövetségen belül. Pontának valószínűleg az a célja, hogy bebiztosítsa magának a kormányfői tisztséget arra az esetre is, ha a liberálisokkal folyó idill egyszer csak véget érne, és új parlamenti többséget lenne kénytelen kialakítani. Erre utaló jelek márpedig vannak: a pártszövetségen belüli viszonyok korántsem felhőtlenek, kiderült ez az RMDSZ hatalomba való bevonásáról szóló vita során, majd a kormányalakítás előtt, amikor a miniszterek hatáskörének megállapítása vezetett alig leplezett konfliktusokhoz.
S hogy mennyire nem a magyar közösség rokonszenvét akarja elnyerni az amúgy okosan politizáló Ponta, kitetszik például a régiósításról szóló nyilatkozataiból, amelyek során egyértelművé tette: hallani sem akar a Hargita, Kovászna és Maros megyéből álló térségről. Attól is tarthatnak a kormányzók, hogy az RMDSZ ellenzékbe szorulása folytán a szövetség ellenzéke erősödhet, amelyet nem lehet oly könnyen elhallgattatni – ezzel magyarázható például Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő kirohanása Tőkés László ellen, amelyben nacionalista demagógiával vádolja a magyar politikust.
Ne higgyünk tehát mézesmázos szavaknak, és ne tulajdonítsunk a kelleténél nagyobb fontosságot egy-egy közeledési kísérletnek, mely sokkal inkább önző politikai érdeket takar, mintsem jóhiszemű nyitást. Igaz lehet a mondás: az ilyen barátoktól szabadítson meg minket Isten, ellenségeinkkel elbánunk magunk is.