Zászlaja és lobogója is van a megyének

2007. december 20., csütörtök, Közélet

Jóváhagyta a megyezászlót és -lobogót tegnapi ülésén a megyei tanács. A közigazgatási törvény értelmében az önkormányzatoknak jogukban áll hivatalos címerüket és más jelképeket, így zászlókat, lobogókat használniuk különböző hivatalos vagy protokolláris eseményeken, ezzel is népszerűsítve a térség sajátosságait. Miután a kormány korábban már jóváhagyta Kovászna megye címerét, tegnapi ülésén a tanács módosította a megye statútumát, és szabályozta mindhárom szimbólum — címer, zászló és lobogó — használatát. A jelképet lapunk munkatársa, Szekeres Attila tervezte.

A határozat elfogadása nem volt akadálymentes: a jogi bizottság javasolta, hogy plénumban vitassák meg a tervezetet, elnöke, Sabin Calinic az ülésen hangoztatta kifogásait. Elsősorban azt, hogy a határozat elfogadásával a jelképek használata kötelezővé válhat. Emellett a határozat indoklásával sem volt megelégedve. A jogi bizottság álláspontja szerint nincs olyan törvény, amely pontosan szabályozná a szimbólumok használatát, de olyan jogszabály sincs, amely tiltaná ezt. A szavazáson a román tanácstagok a határozat ellen, a magyarok pedig mellette voksoltak. Így a testület jóváhagyta a jelképek használatáról szóló határozatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2007-12-20: Közélet - Ferencz Csaba:

Akkreditálták az ügynökséget

A vidékfejlesztésre szánt európai pénzeket kezelő ügynökség, teljes nevén a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség megkapta a zöldutat a szakminisztériumtól — áll a hivatal tájékoztatójában.
2007-12-20: Közélet - Szekeres Attila:

Megyezászló

A zászló színének megválasztásánál mindig a címer mázaiból kell kiindulni.