Ez azt jelenti, hogy intézményi szempontból a struktúra mind szerkezeti, mind személyzeti, mind az informatikai rendszer tekintetében készen áll arra, hogy fogadja és hasznosítsa a vidékfejlesztésre szánt uniós támogatásokat — szögezi le Klárik László Attila vezérigazgató. Igaz, a 2007—2013-as időszakra vonatkozó nemzeti vidékfejlesztési tervet visszadobta az unió, így a regionális fejlesztési alapra még nem lehet pályázni, mi több, az intézmény működését Brüsszelben is jóvá kell hagyatni.
Start előtt az ügynökség — addig is az előcsatlakozást támogató Sapard-tervek lebonyolítását felügyelik, amelyek kifutását jövő év végére tervezik — összesen negyvenkét megyei, nyolc regionális irodája révén előbbi esetében 722, utóbbi esetében 327 szakembert alkalmaztak, míg a központban 213-an dolgoznak. A Kovászna megyei iroda tizenhat alkalmazottat foglalkoztat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.