A Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a tavaly márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.
Morgós András professzornak, az SZTT tudományos szakértőjének vezetésével január végétől kezdődik meg a sérült tanácskozóasztal és a hozzá tartozó tizenkét szék szakszerű felújítása. A jótékonysági felajánlás ötletadói a társaság elnökségének tagjai, valamint Erdélyi Géza református püspök, aki a vár könyvtárát több éven keresztül katalogizálta.
Szunai Miklós, az SZTT ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy a felvidéki krasznahorkai vár a magyar történelem egyik fontos kultúrtörténeti emléke, ezért döntöttek úgy, hogy a bútorok felújításával hozzájárulnak a történelmi örökség fennmaradásához. A több száz éves székek különlegesnek számítanak, mert azokat a tanácskozó emberek magasságához igazították. Amikor a tanács ülésezett, és az elnök körbenézett az asztalnál ülők között, mindenki egyforma magasságban volt. Ez egyedülállónak számít a mai napig – hangsúlyozta az elnök.
Tervek szerint a restaurált bútorokat szeptemberben Európa kulturális fővárosában, Kassán is be fogják mutatni.
A Klebelsberg Kunó által 1926-ban alapított SZTT Alapítvány kiemelt célja többek között a tudományos tevékenység és kutatás támogatása, a kulturális örökség megóvása, fejlesztése és az euroatlanti integráció elősegítése.