Van tíz éve, hogy a gondunkat-bajunkat szívén viselő Kisgyörgy Zoltán tollából az Alsó- és Felsőrákost összekötő út javításáról olvastam kedvenc napilapomban, a Háromszékben, amelynek további sikereket kívánok közösségünk javára.
Azóta – tíz év alatt! – az utat nemhogy megjavították volna, hanem teljesen járhatatlanná romlott, jelezve, hogy szűkebb hazánkban, Székelyföldön továbbra is az enyészeté a főszerep. Hát igen, mert amíg a székelyek dolgoztak a Duna-csatornánál, a vaskapui vízi erőműnél, a Fehér Háznál és más, hegyen túli építkezéseken, addig minálunk, itthon romba dőltek fürdőhelyeink, lepusztultak falvaink, városaink, járhatatlanná váltak útjaink. Lidérces álmaim visszatérő emléke, mikor az egyik tusványosi fejtágítón az államelnök magyarázta, hogy önmagában a Székelyföld nem lenne életképes, és a körülötte ülő, velünk egy nyelvet beszélő hopmesterek bólogattak hozzá! Próbáljuk ki: mennyivel kisebb kastélyok épülnének, és mennyivel kevesebb csodaautó furikázna nélkülünk a Dâmboviţa partján?
Visszakanyarodva: ez a rákosi út évszázadokon át biztosított összeköttetést vidékünk és az egykor szász területek között. Élénk cserekereskedelem folyt itt, híresek voltak az alsórákosi vásárok... Most, mint a térség nyugati kijáratának (ki az ördög akar keletre menni?) még fontosabb szerepe lehetne. Egy helyi mondás szerint: „amíg a központra várunk, felkopik az állunk”. De jól szervezett összefogással, helyi erőből s nagyrészt helyi anyagokból – van még kő a bányákban, jó fél évszázada éppen Barót városa korszerűsítette kockakő-burkolással a köpeci kijáratot – rendbe lehetne tenni ezt az elhanyagolt útszakaszt is. Megjegyzem, hogy a térképeken ez 131 C jelzésű megyei útként szerepel – menne csak végig rajta valaki a megyétől! Az esetleges akadékoskodók számára vázolnám a nevezett út előnyeit is: a legrövidebb csatlakozás a Brassó–Segesvár országúthoz és az észak-erdélyi autópályához, kiküszöbölhető vele a Bogáti-erdő vagy a hargitai Tolvajos-tető emelkedője; mindezzel időt és üzemanyagot takarítanánk meg. Az út mellett benzinkutak, műhelyek, vendégfogadók kínálhatnának munkahelyeket a munkanélküliségtől sújtott erdővidékieknek. Turisták, üzletemberek, hazalátogatók nehézségein is enyhítene, hiszen sokan éppen rossz útjaink miatt kerülnek el minket. Esetleg útdíjat is lehetne szedni, ahogy fizetni kell a Duna-hídon, Mamaián s közelebbről az autópályákon is, az útadó mellett. És külön öröm lenne a köznép számára, ha láthatna egy vezetőt lapáttal a kezében... Hátránya egy ilyen útjavításnak: semmi. Csak egy jó szervező-vezető kellene – nem egy szájaló politikus –, és elboldogulnánk magunk is. Várhatjuk, míg a regátiak fognak nekünk kalákázni: na akkor lesz itt világvége.
TÖLGYES LAJOS, Brassó–Sepsibükszád
