A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) 87 tanári és tanársegédi állást hirdetett meg honlapján; csak tíz állásnál tüntették fel, hogy magyar nyelven oktató szakembert keresnek.
A magyar oktatói igények megoldását az intézményen belüli román–magyar konfliktust rendező, tavaly szeptemberi megállapodás rögzítette. Eszerint a magyar rektorhelyettes hivatott dönteni a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni.
Szilágyi Tibor magyar tagozatért felelős rektorhelyettes szerint valóban csak részben teljesült a megegyezés, és az is csak feszült belső viták eredményeként. Ugyanakkor hozzátette: mindvégig tapasztalta, hogy az egyetem vezetése szeretné elkerülni a konfliktus kiéleződését a tagozatok között. A rektorhelyettes szerint csak a versenyvizsgák lejártával derül ki, hogy megfelelő magyar nyelvtudású oktatókat alkalmaznak-e a magyar tagozat által igényelt állásokra. Elmondta: a 37 meghirdetett, meghatározatlan időre szóló tanári állásból 15-öt igényelt a magyar tagozat. A meghatározott időre meghirdetett 50 tanársegédi állásból 17-re számítanak. Utóbbiak esetében az egyetem vezetése elutasította a magyar nyelvi kompetenciák megkövetelését, arra hivatkozva, hogy az egyetemen a román a gyakorlati oktatás nyelve.
„Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, és reméljük, hogy elképzeléseink szerint alakul a most meghirdetett állások betöltése, de elvi szempontból nincsenek rendben a dolgok. Ha a tanszékvezető joga eldönteni, hogy szükséges vagy sem egy állás meghirdetése, akkor egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben. Ezért fontos, hogy jöjjenek létre a magyar főtanszékek, és az álláskeretben minden állásnál, a tanársegédeknél is, jelenjen meg, hogy az melyik tagozathoz tartozik” – nyilatkozott a rektorhelyettes.
Mint ismeretes, 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy a MOGYE vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem volt hajlandó alkalmazni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésének kísérlete 2012 májusában az Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptember 21-én Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek meg az egyetem vezetői és magyar oktatói közötti tárgyalások. Az ezek eredményeként létrejött hétpontos megállapodást az oktatási tárca akkori vezetője, Ecaterina Andronescu is aláírta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.