Életének 75. évében elhunyt Csép Sándor újságíró, közíró, televíziós szerkesztő, drámaíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) volt elnöke. Súlyos betegség után tegnap reggel érte a halál.
Csép Sándor Gergely Csaba 1938. május 1-jén született Aradon, apja református lelkész, anyja kántor. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd 1962-ben lelkészi oklevelet szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, 1968-ban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán diplomázott.
Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar adásánál folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től az 1992-es szétválásig a kolozsvári rádió és televízió magyar szerkesztőségét vezette, 1999-ig a magyar adás főszerkesztője.
Televíziós szerkesztőként a kalotaszegi egykézésről készített nagy hatású dokumentumfilmet (Egyetlenem, 1975). A népességfogyással nemcsak újságíróként foglalkozott, hanem 2004-ben elindította az Áldás-Népesség Mozgalmat, amellyel a gyermekvállalási kedvet igyekezett serkenteni.
A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház játszotta, a Ne félj önmagadtól című darabja alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be.
Csép Sándor 1999 és 2004 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, 2004–2007 között audiovizuális médiáért felelős alelnöke volt. Rövid ideig a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be. Tavaly nyáron arról értesített, hogy vissza szeretne térni a MÚRE igazgatótanácsába...
1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Nyugodjék békében!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.