Román áldozatok Algériában
Újabb román állampolgár vesztette életét az algériai terrorakció következtében, így összesen két román halt meg a túszdrámában – közölte tegnap a külügyminisztérium. A második áldozat kórházban halt meg, miután súlyos sérüléseket szenvedett azt követően, hogy iszlamista fegyveresek túszul ejtettek embereket a sivatagi gázkitermelő telepen.
Szombaton Victor Ponta miniszterelnök és Titus Corlăţean külügyminiszter bejelentette, hogy az algériai földgázkitermelő telepen öt román dolgozott. Közülük kettőt túszul ejtettek a telepet megtámadó iszlamista fegyveresek, a másik három pedig a fegyveres konfliktus körüli övezetben rejtőzködött. Egyikük már az algériai katonák támadása idején életét vesztette, a második áldozat a kimenekítésekor még életben volt.
Obama letette második elnöki esküjét
Barack Obama tegnap a Fehér Házban letette a második elnöki ciklusára vonatkozó hivatali esküt. Noha az elnöki eskütétel ezzel a szűk körben, de a média nyilvánossága előtt lezajlott szertartással hivatalosan megtörtént, a ceremóniát ma a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt is megismétlik. A kettős fogadalomtétel magyarázata az, hogy noha az amerikai alkotmány értelmében az elnök kormányzási ciklusa január 20-án délben jár le, ez az időpont idén vasárnapra esett. Ilyen esetben a hagyomány értelmében a szokásos parádét a következő napon rendezik meg, egy újabb ünnepélyes eskütételt követően.
Az osztrákoknak kell a sorkatonaság
Elutasította a sorkatonai szolgálat eltörlését az osztrákok többsége a tegnap megrendezett népszavazáson. A szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint a választójoggal rendelkezők 60 százaléka a sorkötelesség fenntartására szavazott, míg 40 százalék pártolta a teljes egészében hivatásos hadseregre való átállást. Ugyanezt az eredményt mutatják a hivatalos részeredmények is a szavazatok 55 százalékának feldolgozása után. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány a vártnál magasabb, 49–50 százalékos volt.
A horvátországi magyarság is ünnepel
Kiállításokkal, verssel és zenével ünnepli a magyar kultúra napját a horvátországi magyarság. A zágrábi Ady Endre Kultúrkör korondi kerámiákból, kalotaszegi hímzésekből és a szecesszióval foglalkozó könyvekből rendezett kiállítást a magyar kultúra napjának tiszteletére. „Alkalom ez arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket” – mondta szombat este Szelmann Marianna, a kultúrkör elnöke.
Márai tér Kassán
Teret neveztek el Márai Sándorról Kassa óvárosában az Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozat alkalmával, a tegnapi névadón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, valamint Dusan Caplovic, a szlovák oktatásügyi tárca vezetője is beszédet mondott. „Márai sohasem hagyta, hogy száműzzék a múltjából, a hagyományaiból, ez adott méltóságot az életének” – hangsúlyozta Balog. Rámutatott: a Márairól elnevezett tér ezért olyan emlékhely, amely magyarok és szlovákok számára egyaránt nemzeti igazodási pont kell hogy legyen. „A múlt érték, a múlt identitása a jövő alapja” – szögezte le Balog Zoltán. Kifejtette: mivel az identitás egyenlő az otthonosság érzésével, ezért a tér átadásának legfőbb üzenete az, hogy szeretnénk magunkat otthon érezni Kassán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.