Cseh Tamás festményeiből, grafikáiból, filmjeiből, fotóiból, koncertplakátjaiból, lemezborítóiból és személyes tárgyaiból nyílt egynapos kiállítás tegnap, a magyar kultúra napján, a művész 70. születésnapján az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
„Két évvel ezelőtt tettük közzé felhívásunkat, amelyben mindenkit arra kértünk, juttassák el hozzánk a Cseh Tamás életével és művészetével összefüggő archív felvételeiket, amelyeket azóta is gyűjtünk, digitalizálunk, rendezünk és őrzünk. A mostani egynapos kiállítással igyekszünk azokat a nagyszerű pillanatokat felidézni, amelyekkel évtizedeken át megörvendeztetett bennünket” – mondta megnyitójában Szemerei Péter, az OSZK főigazgató-helyettese.
Jankovics Marcell művelődéstörténész arról beszélt, hogy Cseh Tamás „képzőművészként is zseniális lett volna, ha azt az utat járja végig, és nem a dalszerzés, előadóművészet felé fordul”. Hozzáfűzte: Cseh Tamás tipikus vízöntő volt, önálló, független, mindig újat kereső, olykor a végletekbe átcsapó művészalkat, akiben hatalmas emberszeretet lakozott. „Szüksége volt a nyilvánosságra, a közönség előtt érezte magát a helyén, színésznek is kiváló volt.”
Bereményi Géza író, rendező, Cseh Tamás szövegírója egy anekdotát mesélt el, valamint felolvasott két verset, amelyet 2009-es halála után írtak Cseh Tamásról. Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos az eseményen bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék bejegyezte a Cseh Tamás Archívum Alapítványt. Hozzátette: terveik szerint jó eséllyel megvalósul az a bizonyos „príma hely”, amely méltó lesz Cseh Tamás hagyatékához. „Az alapítvány alapvető célja, hogy megőrizze Cseh Tamás munkásságát, folytassa az OSZK által elkezdett gyűjtést, gyűjtse a hozzá kapcsolódó valamennyi fellelhető dokumentumot, hang- és képanyagot. Ez nagyon fontos feladat, mert ezek szerves részei a korszaknak, a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveknek, meg kell mutatni a mai fiataloknak, és ha nem lenne archívum, a darabok tíz-húsz év múlva esetleg eltűnnének” – fogalmazott a kormánybiztos az MTI-nek. „Az a bizonyos príma hely egyrészt a dokumentumtárból állna, másrészt egy kocsmából, ahol Cseh Tamás-dalokat játszanának felvételről és előadóművészekkel, és ahol jól érezheti magát az ember. Feladatnak tekintjük azt is, hogy újra elvigyük Cseh Tamás zenéjét azokra a határon túli magyar területekre, ahol egykor sokat fellépett” – jegyezte meg Zumbok Ferenc.
Az OSZK kiállításán a 2009-ben elhunyt, Kossuth-díjas Cseh Tamás mintegy száz képzőművészeti alkotása mellett például fellépéseinek plakátjai, valamennyi lemezének eredeti kiadása, kéziratok, kották, írógépe, gitárja látható, valamint indián nevén Füst A Szemében főnök utolsó sátra, azaz tipije, a dakota tárgyi kultúrát idéző berendezéssel.
A megnyitó után Cseh Tamás egykori zenésztársai és barátai, Másik János, Novák János, Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter adtak koncertet a művész dalaiból, Másik János szólóban is fellépett.