Történtek bizonyos előrelépések, de a román hatóságoknak még rengeteg intézkedést kell foganatosítaniuk annak érdekében, hogy a jogállamiságot biztosítsák, meg kell oldaniuk például, hogy az igazságszolgáltatás ne legyen kitéve támadásoknak – jelentette ki Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője, aki az Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus keretében összeállított igazságügyi jelentést ismertette tegnap.
A testület megállapítja, hogy az alkotmány előírásait és az alkotmánybíróság döntéseit az elmúlt hónapokban tiszteletben tartották ugyan, de az igazságszolgáltatás függetlenségével és a feddhetetlenséggel kapcsolatos kételyek felmerülése esetén vállalt kötelezettségek nem teljesültek maradéktalanul, és „ez komoly aggodalomra ad okot”. A jelentés közli: számos olyan panasz érkezett az igazságszolgáltatásban vagy a korrupcióellenes szervekben tevékenykedőktől – még az alkotmánybíróságtól, a Legfelsőbb Bíróságtól és a Legfelsőbb Bírói Tanácstól is –, hogy a médián keresztül zaklatják őket, vagy nyomást próbálnak rájuk gyakorolni. Éppen ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy a főügyészi tisztségbe és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály élére bizonyítottan független, becsületes és kiváló szakembereket nevezzenek ki. A dokumentum szerint az is „a jogállamiság tiszteletének hiányára utal”, ha közhivatalt betöltő személyek nem mondanak le, ahogy a feddhetetlenségükkel kapcsolatban aggályok merülnek fel: novemberben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) több magas rangú tisztségviselő és miniszter feddhetetlenségét kétségbe vonta, azok mégsem mondtak le hivatalukról. A jelentés egyértelműen megfogalmazza: „a kormány megerősítette, hogy fellép a korrupció ellen, ennek dacára az új miniszterek közül három ellen folyik jelenleg is büntetőeljárás korrupciós ügyben”. Kifogásolja a bizottság a közbeszerzéseknél tapasztalható korrupciót is: az ilyen ügyekben kiszabott pénzbüntetések többnyire „nagyon alacsonyak”, ráadásul azzal kapcsolatban is komoly aggályok vannak, hogy az ügyészség kellő hatékonysággal kezeli-e ezeket. A bizottság végül újabb ajánlásokat fogalmazott meg, többek között arra nézve, hogy a sajtó szabad és sokszínű legyen. Emellett le kell cserélni azokat a minisztereket, akiknek a becsülete kétséges, illetve a parlamentet meg kell tisztítani azoktól a törvényhozóktól, akik esetében végleges döntés létezik összeférhetetlenség miatt. Az EB hangsúlyozza: a miniszterek és a törvényhozók példaként kell szolgáljanak a becsületesség szempontjából. Mark Gray azt is elmondta: az Európai Bizottság számára az országjelentések nem állnak összefüggésben Románia schengeni övezethez való csatlakozásával. A kérdésről döntő miniszterek tanácsában viszont Hollandia világossá tette: ehhez csak akkor járul hozzá, ha két egymást követő országjelentés mérlege pozitív lesz. Gray szerint ezek a jelentések mindössze azt foglalják össze a bizottság szempontjából, hogy Románia hogyan tesz eleget a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek. A következő országjelentést az év végén készíti el az EB.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.