Victor Ponta miniszterelnök szerint tévedéseket tartalmaz az EB tegnap közzétett jelentése, amely azt állítja, hogy Romániában sérül a jogállamiság, és az országnak többet kell tennie az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásáért: úgy véli, a jelentés csak az „értékelési”, nem pedig az „együttműködési” mechanizmus működőképességét tanúsítja.
Ponta szerint nem igaz például, hogy semmi sem történt a tisztséghalmozáson ért kormánytagok ügyében: négy miniszterét „áldozta fel” összeférhetetlenség miatt. Kifejtette: kormánya teljesítette vállalt kötelezettségeit, de arra számít, lesznek uniós tagországok, melyeknek a jelentésben megfogalmazott bírálatok ürügyül fognak szolgálni, hogy megakasszák Románia belépését a határellenőrzés nélküli övezetbe. „Az EB szóvivője is megerősítette, amit régóta mondunk: Románia felkészült a schengeni csatlakozásra. A probléma az, hogy különböző tagországokban választások lesznek: látják, mi történik Nagy-Britanniában a munkaerőpiac megnyitása kapcsán (...), így majd csak akkor léphetünk be, ha a többi tagország is felkészül Románia befogadására” – mondotta. l Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök ellenben jogosnak ítéli az EB bírálatát, amely szerint a parlament semmibe veszi az igazságszolgáltatás határozatait, hiszen tucatnyi korrupcióért beperelt vagy összeférhetetlenségi helyzetben lévő politikust „bújtat el” a mentelmi jogra hivatkozva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.