Ady Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.”
Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás.
Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek.
Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány.
De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.