NEM HÁROM, KETTŐ. Önmagát korrigálta az Európai Bizottság. Utánanéztek, és kiderült: a kormányban nem három, hanem két olyan miniszter található – Liviu Dragnea és Relu Fenechiu –, aki ellen bűnvádi eljárás folyik. A harmadikról, Varujan Vosganianról kiderült: a feltételezést a szervezett bűnözés elleni hatóság nem erősítette meg. Relu Fenechiu szállítási miniszter ellen tavaly júniusban indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség, mert parlamenti képviselőként 2002–2005 között többszörös áron adott el gyenge minőségű, használt transzformátorokat az Electrica Moldova energetikai társaságnak. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest pedig azzal gyanúsítják, hogy ő irányította az SZLSZ népszavazáson elkövetett csalásait. A kormánypárt az ártatlanság vélelmével védekezik, ugyanis ítélet még egyik ügyben sem született. (Ziare.com)
MARADJATOK OTTHON! Negatív országimázzsal tartaná távol a romániai és bulgáriai bevándorlókat Nagy-Britannia. Az egyik üzenetben azzal próbálják elriasztani a románokat és bolgárokat, hogy Angliában esik az eső, a munka kevés és rosszul fizetett. Brit lapértesülések szerint a negatív kampány mellett a szigetország olyan intézkedéseket is bevezethet, mint a bevándorlók közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének megszigorítása, vagy azok kitoloncolása, akik három hónap alatt nem találnak munkát. (Rador)
MESSZE MÉG A JOGÁLLAMISÁG. A Ponta-kormány jogsértéseiről ír a Human Rights Watch. Az 2012-es politikai válság olyan intézkedésekhez vezetett, amelyek megsértették a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, és megkérdőjelezték a jogállamiságot Romániában – állapítja meg az emberi jogok 2012-es helyzetéről szóló idei jelentésében. A nemzetközi szervezet dokumentumának Romániáról szóló fejezete felsorolja a Ponta-kormány tavalyi jogsértő lépéseit: az ombudsman leváltása, az alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, a Hivatalos Közlöny „megkaparintása”. Az összegző dokumentum kitér arra és példákkal igazolja, hogy Romániában még mindig nagyfokú a romák diszkriminációja.
SOKALLJÁK BUKAREST SZERETETÉT. Nem épp felhőtlen Románia és Moldova viszonya. Az elmúlt hét alatt a Moldovai Köztársaság elnöke, Vlad Filat két találkozót mondott le a bukaresti hivatalosságokkal, Iaşi-ban Victor Pontával kellett volta tárgyalnia, február 1-jén pedig Kisinyovban Traian Băsescuval. Az előbbit betegségére, az utóbbit hivatali elfoglaltságára hivatkozva mondta le. A Cotidianul a románellenes propagandának tulajdonítja a kapcsolatok elhidegülését és Putyin politikai térnyerésének a Pruton túli országban. A lap megemlíti azokat az állam- ellenes cikkeket is, melyek Oroszországban, Ukrajnában és Moldovában az elmúlt hetekben napvilágot láttak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.