A gyerekként átélt érzelmi állapot hatással lehet felnőttkorban a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, kiváltképpen a nőknél – állapították meg amerikai kutatók.
Tanulmányukban arra jutottak, hogy annál a középkorú nőnél, aki hétéves korában hajlamos volt a szorongásra és az aggódásra, a többi okozati tényezőt is figyelembe véve 31 százalékkal nagyobb lehet a kockázata valamilyen szív- és érrendszeri betegség felbukkanásának, mint egyébként. A férfiaknál 17 százalékos az arány.
A felméréshez 317 olyan, negyvenes éveit taposó felnőttet vizsgáltak meg, akiket már gyermekkorukban is bevontak a kutatásba. Kiderült, hogy azoknál a nőknél, akik kisgyerekként sokat aggódtak, 3,2 százalékról 4,2-re növekedett annak az esélye, hogy a következő tíz évben szívrohamot vagy agyi érkatasztrófát szenvednek el, míg a férfiaknál 7,3 százalékról 8,5-re emelkedett a rizikó.
A kutatók vizsgálták a nyugodt, boldog gyerekkor hosszú távú hatását is, és ellenkező előjelű összefüggést fedeztek fel. Azoknak a szív- és érrendszere, akik gyermekként kedvező élményeket éltek át, felnőttkorukban jobb állapotban volt, bár a lehetséges összefüggés nem olyan markáns, mint a kockázatoknál.
Az amerikai kutatás vezetője, Allison Appleton elismerte, hogy az összefüggést igazoló biológiai mechanizmust nem ismerik még, annak feltárásához újabb vizsgálatokat kell végezni. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.