Tartalmas, tömör, ízléssel tálalt Háromszék kis természetkalendáriuma, melyet tegnap este mutattak be Sepsiszentgyörgyön a Bástya vendéglőben igen népes érdeklődősereg előtt. Veres Nagy Tímea elmondta, szeretnék, ha a megjelent ötszáz példányból minden háromszéki biológiatanár kaphatna, Tamás Sándor kijelentette, a megyeháza az ilyen kezdeményezéseket támogatni fogja.
Köllő Zsolt Ágoston ismertette a kalendáriumot, mondván, az hónapok szerint vezet végig a természeten, s miközben a szerzők rengeteg anyaggal rendelkeznek, egyelőre csak a jéghegy csúcsát mutatták be. Mint mondta, értékeink közé tartoznak élőlényeink is, azokat mutatja be a kötet egyértelmű, precíz és logikus szövege, illetve a nagyon szép és beszédes természetfotók. A kalendárium szerzői, Dombi Szilvia Helga, Gaál Zsuzsanna és Majos Andrea Aranka több mint három éve vezetik a Gyurgyalagok nevű természettudományos blogot, a fényképeket Gaál Zsuzsanna és Mihály József készítette, a kiadványhoz tökéletesen illő grafikai terv Kolumbán Hanna munkája. Majos Andrea úgy fogalmazott, nem tudnak leállni, mert mindig belebotlanak valamibe, amit az internet segítségével megosztanak olvasóikkal. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.