Ők a sepsiszentgyörgyi Székely Lé­gió szurkolói brigáddal végigkísérték a kosárlabda-mérkőzést, nagyszerű hangulatot teremtve, és nem utolsósorban fölényes győ­zelemhez segítve a Sepsi-SIC csa­pa­tát. A Ligeti Egység tagjai két molinóval is megajándékoztak minket, sepsiszentgyörgyi szurkolókat, az egyiken az Auto­nómiát Székelyföldnek (képünkön), a másikon Közös múltunk soha meg nem tagadnánk felirat szerepelt. A mér­kőzés után egyik sepsiszentgyörgyi csárdában folytatódott a szurkolók ünneplése.
Másnap délelőtt indultunk egy autóbusszal Râmnicu Vâlceára, Székelyföld, illetve Erdély több részéről is csatlakoztak hozzánk Fradi-szurkolók. A magyarországiak két mikrobuszával egyszerre haladtunk Vâlcea felé, remek hangulat uralkodott a buszon, énekléssel és sörözéssel hangolódtunk az esti mérkőzésre. Délután négy óra körül érkeztünk meg a sportcsarnokhoz, ahol rengeteg rendőr és zsandár várt ránk, időközben újabb magyar szurkolók jöttek a sportcsarnokhoz, némelyek busszal, mások személygépkocsival. A csendőrök viselkedését már akkor sem lehetett korrektnek nevezni: csak tízpercnyi huzavona után voltak hajlandóak kiengedni minket a városba enni, illetve sörözni. A feszültség tovább fokozódott, a mérkőzés előtt egy órával tértünk vissza a sportcsarnokhoz, hidegzuhanyként jutott el hozzánk az információ, hogy sem a székely zászlót, sem az akkor kapott szurkolói pólóinkat nem engedik be a mérkőzésre a rendfenntartók. A bejáratnál kezdődött a motozás, többször is átkutattak mindenkit, még a telefonokat, fényképezőgépeket sem engedték bevinni – egyik szurkolótársunknak még a zokniját is lehúzatták. Érthetetlen módon a székely lé­giós molinónkat sem vihettük be, sőt, azt el is vették, azt sem engedték meg, hogy a buszra visszavigyük, mondván, majd a mérkőzés után visszakapjuk.
Miután bejutottunk a sportcsarnokba, annak jobb sarkában elfoglaltuk a helyeinket, megközelítőleg kétszáz magyar szurkoló. A többezres román tömeget különböző hazafias dalokkal próbálták feltüzelni a szervezők, mindegyikük kis román zászlót kapott, karneválhangulat alakult ki. Hét órakor végre elkezdődött a várva várt mérkőzés, a magyar lányok végig nagyszerűen játszottak, szinte végig uralták a mérkőzést, de a végére kicsit elfáradtak, így izgalmas lett a végjáték. Öt perccel a vége előtt öt góllal vezetett az FTC, végül szenzációs játékkal, egy góllal megnyerték a meccset. Mi, magyarok végigszurkoltuk a teljes meccset, sokszor felülmúlva a román tömeget, amely szinte az egész mérkőzés alatt provokált bennünket. A végén elénekeltük a magyar és a székely himnuszt is, örömittasan vonultunk ki a sport­csar­nokból, elkezdtünk búcsúzkodni anya­országi és felvidéki testvéreinktől, és készen álltunk a hazaindulásra. Kicsit beárnyékolta örömünket a hír, hogy a zsandárok nem adták vissza a székely légiós molinót, sőt, egyik csíkszeredai társunkat meg akarták büntetni, amiért bevitte a székely zászlót a mérkőzésre.
Megfosztottak egy olyan tárgytól, amely a szentgyörgyi szurkolók védjegye volt, attól a molinótól, amellyel az egész országot bejártuk. A zsandárok eme minősíthetetlen gesztusából azt szűrtük le, hogy szerintük a székely szó provokatív, és ezért tulajdonították el a molinót. Mindezek ellenére felejthetetlen hétvégén és két fontos győzelmen vagyunk túl.

Varga László Előd