Megyénk sportmozgalmának mélyrepülése hűen tükrözi vezető fórumainak tehetetlenségét, mondhatjuk úgy is, a nemtörődömség, a hozzá nem értés, a felületesség mögé rejtőzködését, mintha az volna egyetlen feladatuk, hogy örökre elássák a történelmi Háromszék sporthagyományait, eredményeinek emlékét.
Oda jutottunk, hogy szinte nincs már olyan sportegységünk, melyre épült hosszú évtizedeken át sportéletünk... De ott a Sportklub – hallani egy távolról jövő hangot... Sportklub (MSC)? Ugyan, kérem, az már árnyéka önmagának. Ha így haladunk, lassan-lassan eltűnik, mint a Textiles, a Kárpátok, a Bányász, a Vasas, a Fások... Amelyik még tartja úgy-ahogy régi énjét, az a két utánpótlás-nevelő bázis, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub és a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub.
Nem véletlen tehát látogatásunk a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubnál. Kíváncsiak voltunk, milyen a légköre, a támogatottsága, a jövőre vonatkozó elgondolása, terve. Ezekkel a gondolatokkal ültünk le beszélgetni Nemes Áronnal, a klub igazgatójával.
– Hogyan fogalmazod meg az Iskolás Sportklubbal szembeni elvárásokat?
– Röviden fogalmazva: az ISK hivatása, feladata, hogy biztos alapot, utánpótlásbázist teremtsen a környék élcsapatai számára, emellett bérmentes sportolási lehetőséget biztosítson a környékbeli gyerekeknek, akik így felnőhetnek példaképeikhez.
– Ehhez adottak a szükséges feltételek?
– A legtöbb sportágnál igen, de csak alapszinten. E pillanatban csak elismételhetem azt, amit oly sokszor elmondtam, s a Háromszék is többször megírta: nincs az országban még egy ilyen iskolás sportklub, mint a miénk, amelynek nincs saját székháza, saját sportbázisa... És akkor még nem említettem a bentlakást, a kantint, melyek nélkül nem lehetünk igazából a környék sportolni vágyó, akaró gyerekeinek otthona. Tehát igazán eredményes tevékenységről akkor tudunk beszélni, amikor saját termeink lesznek a kézi- és kosárlabdázóknak, a birkózóknak, a tornászoknak, és saját székházzal fogunk rendelkezni.
– Épülőben a nektek szánt Kisstadion...
– Az elmúlt év végén valóban beindult a Kisstadion-projekt kivitelezési munkálata, egy helyi cég 450 000 lej értékben végzett munkálatokat, de sajnos, a cég adósai maradtunk, mert az oktatásügyi minisztérium az év végén elfelejtette leküldeni a pénzünket. Reménykedünk, hogy a költségvetés megszavazása után pénzhez jutunk, kifizethetjük tartozásunkat, és újra elindulhat az építkezés. Ha elkészül, lesznek irodahelyiségeink, szállodai alkalmatosságunk, lesznek öltözők, lesz két sportterem, egy a birkózás és a torna, egy pedig a labdajátékok edzéseire. Szerettük volna, hogy versenyterem is épüljön, de a város vezetése másképpen gondolkozott... Na de sebaj, kitartóan bízunk abban, hogy a Berde Áron Iskolaközpont sporttermének átadása után megkapjuk – a korábbi ígéretnek megfelelően – a Vadász utcai sporttermet, s akkor a versenyteremgondunk megoldódik.
– Kitolódik tehát a nagyon várt létesítmény átadása... Na de addig is dolgozni kell. Vegyük sorra a szakosztályokat.
– Az atlétika három testnevelő tanárt és összesen 64 gyereket foglalkoztat. Révész Katalinnak van egy kezdő és egy haladó, Kövér Sándornak szintén egy kezdő és egy haladó csoportja, Mircea Buhlea pedig egy kezdő és egy él- (vagy elit) csoporttal dolgozik. Kiemelkedő eredményeket két atlétánk mondhat magáénak: Cosmin Trofin (Révész tanítványa) és Blázer Imola (Buhlea az edzője), mindketten országos bajnokok, érmesek. Imola a múlt héten nyert újabb aranyérmet 60 méter gáton a főváros nagydíj- (grand prix) versenyén. Szabadtéri felkészülésükhöz adott a stadion, a fedett pályáshoz viszont... Terem, terem kellene, fedett pálya. Birkózásban egyelőre két szakemberünk van – Hatos Péter (egy kezdő és egy elit csoporttal), Kertész Dávid (egy kezdő és egy haladó csoporttal) és 54 sportolónk. Az edzések helyszíne a Kós Károly Iskolaközpont birkózóterme... El kell mondanom, hogy egy picit megtorpant a szakosztály menetelése. Generációváltáson ment át, s ez érezteti hatását. Na de azért van egy-két sikeresebb birkózónk, gondolok itt az országos bajnok Incze Krisztára, az ezüstérmes Szakács Emőkére... Reméljük, vissza tudjuk hozni Mátéfi Árpádot, újra összeáll a mesterek triója, és birkózásunk újra az lesz, ami volt. Torna – nyugdíjba vonult egy jó szakemberünk, Bende József, viszont helyére jött Simó Márton az onyesti tornásziskolából (aki egyébként dolgozott Angliában, volt az ifjúsági válogatott edzője is), így aztán Simó és Dobolyi Gyula irányítja 42 tornászunk felkészülését. Itt is generációváltás volt, a két szakember most azon fáradozik, hogy megteremtse a jövő csapatának alapját. Csak fiúkkal dolgoznak – lelkesen, odaadóan, úgy, ahogy azt tőlük megszoktuk. Meggyőződésem, két-három év múlva újra remekelnek majd a szentgyörgyi tornászok. A kosárlabda két és fél katedrával működik, három testnevelő tanárral – jómagam (U13, U14, U16 – mind fiúk), Váncsáné Molnár Katalin (U13, leányok), Páll Csaba (U14, U15 és kezdők, mind leányok) – és 72 sportolóval. Hat korosztályos bajnokságban vagyunk érdekeltek, az eredmények alapján inkább a leányok jeleskednek. Viszont az én U16-os csapatomban játszhatna Kuti Nándor, aki alig tizenhat évesen és 1,96 m-es magasságával Kolozsvár nemzeti ligás felnőttcsapatában játszik. Válogatottjaink most éppen nincsenek, de lesznek. A legnépesebb szakosztályunk a kézilabda. Négy tanár – Kovács István (kezdő, haladó csoport – leányok), Szerző Árpád (kezdő elit csoport – leányok), Bálint Attila (kezdő, haladó csoport – fiúk), Vida Attila (kezdő, elit csoport – fiúk) 132 sportolóval dolgozik. Jelenleg e szakosztály tevékenységével vagyok a legelégedetlenebb. Évek óta képtelen valamelyik korosztály döntőtornájára eljutni, annak ellenére, hogy a legnépesebb szakosztály. Nagyszerű válogatást végeznek, de munkájuk eredménytelensége letörő, elgondolkodtató. Na persze, ezen a munkán elsősorban nekik kell elgondolkozniuk. A labdarúgás egy tanárral, Siklódi Ferenccel működik, akinek van egy kezdő és egy elit csoportja. Labdarúgó-szakosztályunk köztudottan az Olt Sportklubbal áll szoros kapcsolatban. Legjobb játékosai az OSK-ban fociznak. Ami a labdarúgást illeti, el kell mondanom, hogy sajnos, az országos trend szerint az iskolás sportklubok szakosztályai fokozatosan átvándorolnak a profi klubokhoz vagy a magánszférába. Nagyon úgy tűnik, az ISK-k labdarúgó-szakosztályai az utolsó éveiket élik.
– A folytonosság elve, sajnos, csak a kosárlabdánál érvényesül, és úgy-ahogy a labdarúgásnál, már amennyiben a IV. ligát erre elhivatottnak, igazán alkalmasnak tekintjük.
– Ez már nem a mi dolgunk. Van öt városunk, vannak cégeink, vállalataink, az ő hivatásuk a divíziós csapatok életre hívása, működtetése.
– Nemzetközi kapcsolataitok?
– Nem dicsekszünk, de kosárlabdázóink voltak Békésen, Százhalombattán, a labdarúgók Magyarkanizsán.
– Támogatók?
– Mindenekelőtt az iskolák, amelyek sporttermeikkel segítenek, a tanfelügyelőség, a városi és a megyei tanács, na meg néhány helyi cég, vállalat. Tevékenységünket segíti Athos Sportegyesületünk is, különösen a pályázatok megszerzésében.
– Tervek, vágyak?
– Nem tervezek, négyéves mandátumom lejárt már, most ideiglenesen vagyok hivatalomban egészen szeptemberig... Ami a mögöttem maradt négy évet illeti, megoldottunk egy sor problémát, ami viszont az eredményes munkát illeti, az kizárólag a tanárokon múlott, múlik. Amire viszont vágyom: politikusaink, sportvezetőink vessenek véget eddigi szemléletüknek, mely szerint a sport egy szükséges rossz.
Úgy legyen!
