Nincs okunk örömre Háromszék gazdasági és pénzügyi állapotát tekintve, a fejlesztés – bár kétségkívül szükséges – a jelenlegi helyzetben kérdéses, s ha meg is valósulna, továbbra is a városokat célozná, ez pedig ismételten hátrányosan érinti a vidéki településeket, ahol amúgy is igen magas a munkanélküliség.
Ekképpen sommáz év elején térségünk munkaerő-piaci kilátásairól a szakintézmény-vezető, akinek – vélhetően statisztikákra alapozó – abbeli bizalma, miszerint enyhe emelkedés jellemzi megyénk bérezési szokásait, akár öröm is lehetne az ürömben. Megjegyzi: ezt kellene szem előtt tartaniuk a nagy beruházóknak, hogy ne csupán papíron tessék-lássék, de a háromszéki dolgozók zsebeiben kézzelfoghatóan több pénz legyen.
A korántsem reményt keltő helyzetkép kapcsán adják magukat a visszatérő kérdések: miért és meddig kell még minimálbérért dolgoznia a helyi munkavállalónak, ki és milyen jogon döntötte el, hogy a mi erőfeszítésünk, szaktudásunk, munkánk nem ér annyit, mint az ország más megyéiben dolgozóké? Meddig kell még elfogadnunk, hogy az ország legszegényebb térségében élünk (bár adottságaira alapozva ez korántsem a valós tényállás), s emiatt méltányos illetményre nem is érdemes a helyi munkaerő?
Kétségtelen, a munkavállalóknak is tenniük kell azért, hogy erőfeszítésüket, munkájukat anyagi juttatásban egyaránt elismerjék, de tény: csak erős, egységes fellépéssel lehet kimozdítani a létminimum szintjén megragadt bérek ügyét a holtpontról. Fejlesztési tervek, stratégiák tömkelegét vetették papírra az előző évek során Székelyföld felvirágoztatása érdekében, ám az egyszerű polgár életminősége, kilátásai nemhogy nem változtak, de jövője egyre bizonytalanabb. A jelenlegi, igen kedvezőtlen politikai-gazdasági helyzetben – amikor maga a munkaügyi tárcavezető is azzal „biztat”, hogy bérekre, nyugdíjakra egyelőre van pénz, „de soha nem tudni, bármi megtörténhet” – egyre sürgetőbbé vált a cselekvés, az illetékes intézményvezetőknek, elöljáróinknak pedig be kell látniuk: lejárt a közhellyé satnyult szlogenek eregetésének ideje. S ha már felismerték azt, amit költséges tanulmányok tucatja is igazol, hogy régiónk fellendülésének záloga a gazdasági fejlődés, talán ideje lenne lépni. Ildomos lenne felkutatniuk, idehozniuk a beruházókat, bemutatva a szűk térségünk adottságaiban rejlő lehetőséget, s komoly kedvezményekkel, támogatással, akár adómentességgel is ösztönözni megtelepedésüket.
Mindez vállalt közéleti tisztségükből adódó kötelesség – ahogyan az is feladat, hogy minden rendelkezésre álló, törvényes eszközzel a helyi munkaerő értékének megóvásáért, a méltányos bérezésért határozottan fellépjenek, és visszaszorítsanak minden ezzel ellentétes folyamatot. Hogy azt érezhessük, Háromszék valóban a mi otthonunk, s nem azoké, akiknek érdeke, hogy a többséget minimálbérért foglalkoztassák.
