Nemzedékek hosszú sorát tanította, nevelte végtelen türelemmel, szelídséggel, de hatalmas munkabírással hazaszeretetre, megbecsülésre, az összetartozás felemelő érzésére. Több száz nebuló fejébe vetette el szívós kitartással a tudás magvait, hogy aztán hatalmas fává terebélyesedve meghozza gyümölcseit. Felvértezte tanítványait a szellemi gazdagság hatalmával, hogy ki-ki képességeinek megfelelően elindulhasson az élet általa választott rögös útjain.
Nekünk, a Székely Mikó Kollégium 1972-ben végzett XII. C osztályának négy éven keresztül volt osztályfőnökünk. Csendes, kitartó akarással, konok türelemmel átadott tudása, jósága, szeretete  összetartó, egymáshoz ragaszkodó, egymást segítő osztályközösséget nevelt belőlünk. Negyven év után is nagy-nagy örömmel, izgatottan, kíváncsisággal várjuk a minden évben megrendezett osztálytalálkozókat, melyeken ő is mindig részt vett, és nagyon jól érezte magát körünkben. Megfiatalodva, jó pajtásként kezelve minket, nagyokat nevetett elmesélt csínytevéseinken, felhőtlen jókedvvel mulatott együtt velünk.
Nagyon sokat dolgozott, munka nélkül nem tudta elképzelni az életét, nyugdíjba vonulása után is szinte az utolsó pillanatokig tevékenykedett a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosaként.
De a múló idő Neki is megálljt parancsolt, megszólalt az égi csengő hívó hangja, és jó diák módjára elindult az ismeretlen, csillagokkal kirakott fényes ösvényen.
Most már megpihenhet elfáradt teste, de tudom, érzem, nyughatatlan lelke pajkos mosollyal most is figyel bennünket egy bárányfelhő mögött megbújva. Ezután már az égieknél jár közben érettünk.
Nyugodjon békében, kedves tanár úr, szeretett „oszink”! Emlékét szívünkben őrizzük,  képzeletünkben a még soron következő osztályfőnöki órákon is a katedránál ül majd, és a szolgálatos diák haptákba vágva magát Neki jelenti osztályunk egyre fogyó jelenlevőinek névsorát.
A XII.C osztály vén diákjai nevében: BÍRÓ MIKLÓSNÉ TOMPA ENIKŐ