Az aranysávos

2013. február 16., szombat, Máról holnapra

A minapi történések után – különösen azt követően, hogy a Hargita megyei prefektus tiltó rendeletet adott ki, s szemlátomást Maros és Kovászna megyei társai is hasonló utasítást követnek – nem marad más hátra, mint a zászlóharc becsületes, nyílt sisakos megvívása.

Meghátrálásról szó sem lehet, ugyanis a zászlóügy mai formájában és kiélezettségében már nem a figyelemelterelés eszköze, hanem főpróbája annak, ami következik, s aminek legfontosabb eleme a fejlesztési régiók kialakítása, a közigazgatási területek kirajzolása körüli társadalmi vita lesz. Jó lenne, ha az értelmes vita keretei közt maradna az eszmecsere és küzdelem, kár, hogy ennek esélyeit a román politikai elit hangadói nap mint nap rombolják és számolják fel. Milyen bizonyítványt állít ki érvei súlyáról, az azokba vetett bizalmáról az, aki már eleve azon mesterkedik, hogy a tömeghisztéria és a lehető legelvakultabb indulatosság légkörét hozza létre? Melyben aztán, persze, semmit megbeszélni nem lehet, és amelyben kizárólag a nyers ököljog, illetve annak társa, a bárdolatlan közigazgatási kényszer érvényesülhet, amelyben ilyen irracionális eszközök döntik majd el a vitát?
Nos, a székelység vezetői nyilván tudják, mi vár rájuk az elkövetkező hónapokban-években. Az új kormánykoalíció ugyanis nem véletlenül élezte ki ennyire a konfliktust. Magam nem hiszem, hogy ezúttal eléri kívánt célját, ugyanis a magyarság színleges vagy valódi megjuhászodása – hányszor játszottuk már el e hálátlan szerepet – most nem következhet be. A zászlóharcot végig kell vinni, s ennek, ha nem akarjuk, hogy a másfél száz polgármestert egyenként félemlítsék meg, csak az lehet a módja, ha egy emberként lépnek fel. Nem lehet egy egész régiót beperelni, ha mindenütt ott lobog ugyanaz a zászló – mely gesztusban különben belső alkotmányos és a külső, uniós jogszabályok alapján sem lehet semmi kivetnivalót találni. A hatóságok olyan helyzetbe kényszerítik a székelységet, melyben a tömeges polgári engedetlenségre való felkészülés úgyszólván hazafias, a román jogállam védelme által előírt követelmény lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-02-16: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Katona József Bánk bán című darabját vasárnap 19 órától a nagyteremben játssza (a tavalyi elmaradt bérletek, idei Ábel-bérletek érvényesíthetők, és jegyet is lehet váltani). Rendezte: Bocsárdi László.
2013-02-16: Közélet - Mózes László:

Kiállítássorozat a Lábas Házban (Képzőművészek sepsiszentgyörgyi szövetsége)

Kiállításokat szerveznek a Lábas Házban, megyeszékhelyi üzletükben, illetve aukciójukon lehetőséget biztosítanak a képzőművészeknek, értékesítsék alkotásaikat – ez a képzőművészek szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának idei fontosabb tevékenysége. Emellett, miként Damokos Csaba, a szövetség elnöke magyarázza, ebben az évben rendezni szeretnék a műtermek tulajdonjogi helyzetét, s abban bíznak, hogy „lelkesedésből” végzett munkájukhoz finanszírozást is tudnak szerezni.