Kárpát-medencei Magyar Képviselők FórumaKitűzték a székely zászlót a Parlamentre

2013. február 16., szombat, Közélet

A nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére tegnap az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára. Ezután a román külügyminisztérium újabb közleményt adott ki: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
 

  • Székely zászló a Parlamenten
    Székely zászló a Parlamenten

Az Országgyűlés épületében tegnap zajló KMKF plenáris ülésén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes teg­nap úgy fogalmazott: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. A kereszténydemokrata politikus köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként” kiteszik a székely zászlót. Semjén Zsolt a székely zászlók nyilvános használatával kap­csolatban Románia és Ma­gyar­ország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: nem szándékunk „bármiféle feszültség erősítése Románi­ával”.
  A külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek tegnapi plenáris munkaülése nyilatkozat kiadásával ért véget.
A KMKF sajnálattal állapítja meg, hogy felgyorsult a magyarság asszimilációja a térségben, és a népszámlálások szerint – egyebek között a kivándorlás miatt – több mint tíz százalékkal csökkent a magyarok száma – olvasható a KMKF plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban, amely részletesen foglalkozik a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseivel.
A dokumentum szerint a KMKF „elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják”. A székely zászlók használatáról az állásfoglalás kijelenti, hogy a közösségi szimbólumok és jelképek használata „nem lehet etnikai vita tárgya a 21. századi Európában”, hiszen nem sértik a többségi nemzet érdekeit. A magyarok számának csökkenésével kapcsolatban a KMKF – megismételve 2011. március 11-i állásfoglalását – „a külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja, beleértve a területi autonómiát is”. A KMKF nyilatkozatában üdvözli és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar érdek-képviseleti szervezetek autonómiatörekvéseihez kapcsolódó idei rendezvényeket. A plenáris ülés végén kiadott állásfoglalás üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását, valamint a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, továbbá az idei kisiskolások éve programot. A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány 2012 júniusában alakult, és ezzel párhuzamosan jött létre az alapítvány operatív szerve, a Kisebbségi Jogvédő Intézet is. Az alapítvány célja, hogy ösztönözze a kisebbségi jogok európai és nemzetközi összefüggéseinek tanulmányozását, támogassa a jogsértések feltárását és dokumentálását, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárást.
A Romániában tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar nemzeti közösséget minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket érinti. Emellett a szervezet támogatja az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok vissza­szolgáltatását is. A KMKF kívánatosnak tartja, hogy a szlovák parlament módosítsa állampolgársági törvényét, amely „jogfosztással sújtja” azokat a magyar állampolgárságot szerző embereket, akik továbbra is a hazájukban kívánnak élni. Ezért a KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy a magyar–szlovák találkozókon kiemelt napirendi pontokként kezelje a magyar állampolgársággal kapcsolatos vitás kérdéseket és a Beneš-dekrétumok ügyét – áll a dokumentumban. A második világháború után az akkori csehszlovák államfő, Edvard Beneš nevéhez kötődő dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották a szudétanémeteket a csehszlovák állampolgárságtól, elkobozták a vagyonukat, és kitelepítették őket az országból. Hasonló módon sújtották a Beneš-dekrétumok a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot is.
A délvidéki magyarokat az utóbbi hónapokban ért utcai támadásokkal is foglalkozik a dokumentum, amely szerint a KMKF elvárja, hogy a szerb kormány, a belügyminisztérium foganatosítson megfelelő intézkedéseket a polgárok biztonságának megőrzéséért, a nemzetek közötti viszonyok kiéleződésének megakadályozásáért és a kisebbségek védelméért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-02-16: Közélet - Mózes László:

Kiállítássorozat a Lábas Házban (Képzőművészek sepsiszentgyörgyi szövetsége)

Kiállításokat szerveznek a Lábas Házban, megyeszékhelyi üzletükben, illetve aukciójukon lehetőséget biztosítanak a képzőművészeknek, értékesítsék alkotásaikat – ez a képzőművészek szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának idei fontosabb tevékenysége. Emellett, miként Damokos Csaba, a szövetség elnöke magyarázza, ebben az évben rendezni szeretnék a műtermek tulajdonjogi helyzetét, s abban bíznak, hogy „lelkesedésből” végzett munkájukhoz finanszírozást is tudnak szerezni.
 
2013-02-16: Közélet - Bokor Gábor:

Teljes a csapat Kovásznán

Hivatalosan is Kovászna polgármestere Thiesz János. Az elöljáró a tegnapi rendkívüli tanácsülésen tette le esküjét, ugyanakkor megválasztották az új alpolgármestert is: Csikos Tibor látja el e tisztséget.