Egy számítógépes program alapján minden diák számára elkészítik a kiértékelőt matematikából, ami tételenként jelzi a teljesítményt, és rámutat a hiányosságokra, illetve összehasonlítja a próbaérettségi eredményét az érintett tanulónak ebből a tantárgyból elért évközi eredményeivel. A következő héttől kezdődően minden iskolában a szülők tudomására hozzák a tervezett felkészítők programját.
A múlt heti próbaérettségi szégyenletesen gyenge eredményeiről az érintett szakfelügyelők elkészítették a kiértékelőket, a részletes elemzések ezután látnak napvilágot. Többek között megállapították: a 88 százalékos bukás matematikából annak tudható be, hogy a diákok IX–XI. osztályban nem szerezték meg azokat a készségeket, amelyekkel a közepes nehézségű feladatokat meg tudták volna oldani, nem ismételték át a korábbi esztendők tananyagát, nem érdekli őket a matematika, mert nem látják hasznát az életben; magyar nyelv és irodalomból sokan félreértették az adott vers üzenetét, sok helyesírási hibát ejtettek, fogalmazásukban gyakori a nyelvi igénytelenség, hiányosak a nyelvtani ismereteik, az egyik tételhez sokan hozzá sem fogtak; román nyelv és irodalomból a szövegértés, a feladat pontos értelmezése okozott legtöbbször nehézséget a diákoknak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunkat arról tájékoztatta: hétfőn indítják útjára az iskolákban azt a javaslatcsomagot, amelynek értelmében minden osztályban szülők és diákok jelenlétében mutatják be a szakos tanárok az eredményeket, a problémákat, és a szülők tudomására hozzák a következő négy hónapra tervezett felkészítő órák programját. A főtanfelügyelő szerint az oktatásra vonatkozó, állandóan változó intézkedések miatti bizonytalanság kivetül a diákokra is, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy már nem éreznek késztetést a tanulásra.