Első írását Móricz Zsigmond közölte a Kelet Népében. Élete és egész tevékenysége szorosan összefűződik az erdélyi magyarság huszadik századi történetével. 1943-ban részt vett a balatonszárszói konferencián, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre iratkozott, 1944 őszén a Magyar Népi Szövetség ifjúsági szervezetét vezette, az erdélyi népi kollégiumi mozgalom szervezője, a kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója volt.
Újságírói pályáját a kolozsvári Világosságnál kezdte 1945-ben, majd 1948-tól évtizeden át a Falvak Népe szerkesztője. 1958-tól Sütő András főszerkesztő meghívására a marosvásárhelyi Művészet, majd az Új Élet munkatársa nyugdíjazásáig.
 1986-tól, Magyarországra telepedése után írásaival életben tartotta a Kárpát-medencei magyarság időszerű gondjait. Az elrabolt magyar egyházi, intézményi és magánvagyonok visszaszolgáltatása érdekében számos beadványt juttatott el hazai és nemzetközi fórumokhoz. Írói és kritikusi munkásságával a népi írók szellemiségéhez és hagyományaihoz kapcsolódott. Utolsó munkáiban: A nagy remények kora. Erdélyi demokrácia, 1944–48 (1990), A megtévesztettek – Életem Erdélyben (1991), Lélekharangok (1993) az erdélyi magyarság valós helyzetét tárta fel. 2012-ben, kilencvenedik születésnapjára jelent meg A nagy hazugságok kora (1948–1968) című emlékirata.
Emlékét háromszéki olvasói is megőrzik.